Belföld

Kitiltották a hajléktalanokat Budapestről

A közgyűlés elfogadta azt a rendeletet, amely jogellenesnek minősíti az életvitelszerű tartózkodást egyes közterületeken.

A határozatot a Fidesz-KDNP és a Jobbik 21 igen szavazatával fogadták el, az MSZP és a Párbeszéd Magyarországért 12 politikusa nemmel szavazott. A tilalom 29 kiemelt fővárosi aluljáróra, játszóterek, oktatási intézmények környezetére, a Népliget területére, valamint kerületi önkormányzatok által kért közterületekre vonatkozik. A rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

Ez történt délelőtt

A hajléktalanok kitiltása ellen demonstrálókat rendőrök vezették el a közgyűlés helyszínéről – kattintson a részletekért.

Jogellenes lesz az életvitelszerű tartózkodás a világörökségi területeken, a megállókban, állomásokon, utasvárókban, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren és a Népligetben. Ugyancsak tiltott terület lesz 29 kiemelt aluljáró és a bejárataiktól számított 50 méteres körzetek. Ezek között szerepelnek egyebek mellett a metróaluljárók, az Ajtósi Dürer sor, a Bocskai út-Fehérvári út, a Flórián tér, a Goldmann György tér, a Margit híd budai hídfő, a Móricz Zsigmond körtér aluljárói, több Váci úti kereszteződés aluljárója, valamint a Ferdinánd híd alatti és a Podmaniczky út-Bulcsú utcai gyalogos aluljáró.

A tilalom kiterjed a játszóterek, köztemetők, és gyermekjóléti, gyermekvédelmi, köznevelési, felsőoktatási intézmények ingatlanjaira, valamint a 100 méteres körzetükre. A tervezetben szerepelnek továbbá a hidak és a felüljárók, valamint a lépcsőik. A kerületi önkormányzatok közül a II., a IV., a VI., a IX., a X., a XI., a XIII., a XIV., a XVI., a XVII, a XVIII., a XX., a XXI. és a XXII. kerület kérte további területek rendeletbe foglalását, ezek a törvény erejénél fogva a rendelet részei.

A hajléktalanok kitiltása miatt reggel a közgyűlés el sem tudta kezdeni a munkát: a Város Mindenkié aktivistái körbevették a gyűlés termének asztalait, ezért a képviselők nem tudtak leülni. A tiltakozók a képviselők székei körül állva skandáltak és énekeltek.

A civilek a neten is közvetítették az akciót. A főpolgármester felfüggesztette az ülést. A több tucatnyi tiltakozó egy kiáltványt ismételgetett a tárgyalás előtt és annak kezdetén. Álláspontjuk szerint az állam a büntetés eszközével kényszeríti a hajléktalanokat a szociális ellátások igénybe vételére.

A demonstrációnak végül a rendőrség vetett véget, kivitték és igazoltatták a földön ülő tiltakozókat. A közgyűlés végül valamivel dél előtt kezdte meg a munkát zárt ajtók mögött.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik