Belföld

Nulla forinttal is lehet tartozni

gazora(960x640)(8).jpg (gázóra, )
gazora(960x640)(8).jpg (gázóra, )

Felszólítást kapott egy makói család a gázszolgáltatójától a fennálló nulla forintos tartozásuk miatt.

Néhány nappal ezelőtt különös levelet kapott a helyi gázszolgáltatótól egy makói asszony. A közműcég tájékoztatta, hogy a számláján lévő nulla forintos tőketartozása miatt kezdeményezték a kizárását a földgázszolgáltatásból. Továbbá nyolc napot adnak neki az elmaradás megfizetésére. Az estről a Délvilág számolt be. A nő a lapnak elmondta, szó sincs tévedésről, legalábbis ami a számlaösszeget illeti, így csak remélni tudja, hogy a cég hibája miatt nem érik majd retorziók.

A napilap felkereste a helyi gázcéget az üggyel kapcsolatban, amely elismerte a hibát. A válaszukat és a kipostázott felszólítást itt olvashatják.

Horribilis számlák

Korábban többször is beszámoltunk olyan esetekről, amikor egy gáz-, egy víz- vagy épp egy áramszolgáltató horribilis számlákkal okozott álmatlan éjszakákat ügyfelének.

Nemrég egy pusztamonostori fogyasztó perelte be az áramszolgáltatóját, mert az a saját hibájából származó, több százezer forintos kárát rá akarta terhelni.

Egy évvel ezelőtt pedig egy debreceni nyugdíjassal akart kifizettetni a helyi vízmű egy, a megyeszékhely kétnapi vízfogyasztását fedező összeget.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik