Belföld

A NAV feljelenti kipakoló volt munkatársát

nav-ugyfelszolgalat(960x640)(1).jpg (nav, ügyfélszolgálat, )
nav-ugyfelszolgalat(960x640)(1).jpg (nav, ügyfélszolgálat, )

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jogszabályoknak megfelelően járt el az adózók ellenőrzésénél, az adóhatóság az ezzel ellentétes nyilatkozatok miatt feljelentést tesz Horváth András ellen - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőn.

Horváth András, a NAV munkatársa – aki már benyújtotta lemondását – egy pénteki sajtótájékoztatón arról beszélt: nagyobb hazai cégek és multik évente több mint ezermilliárd forint értékben csalnak adót, amihez kormányzati körök támogatásával az adóhatóság is asszisztál.

A szaktárca közleménye szerint a nemzetgazdasági miniszter a múlt héten azonnali vizsgálatot rendelt el a NAV munkáját érintő nyilatkozattal kapcsolatban. A hétvégén lefolytatott vizsgálat megállapította, hogy az intézmény a jogszabályoknak megfelelően járt el az adózók ellenőrzésénél, mindenfajta részrehajlás, vagy indokolatlan előny biztosítása nélkül.

A nyilatkozattal ellentétben a NAV növelte az ellenőrzési vizsgálatok számát a legnagyobb adózók körében, így jelenleg évente átlagosan 1,6 vizsgálat jut egy adózóra – olvasható a közleményben. Az ellenőrzésre minden olyan esetben sor kerül, ahol vélelmezhető az adóelkerülés. A vizsgálatok 80 százaléka megállapítással zárul, a körbeszámlázásos ügyekben 1817 adóellenőrzés fejeződött be. A NAV összesen 83 milliárd forint adókülönbözetet állapított meg ezekben a vizsgálatokban – tették hozzá.

A NAV kezdeményezni kívánta az ügyekben nyilatkozatot tevő ember felmentését, azonban erre, Horváth András lemondása miatt már nem került sor. A NAV a nyilatkozatok miatt feljelentést tesz Horváth András ellen, tekintettel “az intézmény működését érintő megalapozatlan, rágalmazó kijelentéseire” – írja közleményében a tárca.

Közös LMP-Ángyán-akció

Az LMP elnöke, Schiffer András az exfideszes Ángyán Józseffel közösen kezdeményez parlamenti vizsgálóbizottságot az ügy kapcsán. Ángyán a Hír24-nek adott interjújában elmondta: az egész állam működését megkérdőjelezi, ha igaz, ami a napokban nyilvánosságra került az adóhatósággal kapcsolatban.

Schiffer András azt emelte ki, hogy ha igaz a NAV-os hír, akkor a nagy cégek évi ezermilliárd forinttal rövidítik meg a közt, vagyis minden egyes magyar ember zsebéből minden évben százezer forintot emeltek ki.

A teljes interjút ide kattintva olvashatja el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik