Szombaton nyugaton és északon a déli órákig elszórtan, később arrafelé már egyre több helyen várható eső, zápor, majd estétől délkelet felé terjedve másutt is mind többfelé valószínű csapadék. Kezdetben a déli, délnyugati, majd egyre többfelé az északnyugatira forduló szelet kísérik élénk, helyenként erős széllökések.
A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15 és 20 fok között alakul, délen egy-két fokkal melegebb, északnyugaton, északon hűvösebb valószínű. Késő este 7, 13 fokra számíthatunk.
Vasárnap nagyobbrészt erősen felhős vagy borult idő várható, de napközben átmenetileg helyenként felszakadozhat a felhőzet. Délelőtt főként keleten, estétől nagyobb eséllyel délnyugaton valószínű eső, zápor. A változó irányú szél estefelé a Dunántúlon északira fordul, és megerősödik.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között alakul.
A következő két hétre szóló előrejelzések szerint Európa nagy részén még mindig az ilyenkor megszokottnál több fokkal enyhébb idő valószínű. A Kárpát-medencében, és a második héten a szárazföld nyugati felén is átlagos hőmérséklettel és csapadékkal számolhatunk.
Az előttünk álló két hétben Kelet-Európában az átlagosnál jóval enyhébb lesz az idő. A Kárpát-medence, különösen annak nyugati fele, viszont átlagos hőmérséklettel jellemezhető. Az év ezen időszakában ez 8 fok körüli maximumot, és +1 fok körüli minimumot jelent.
