A mindszenti körzet háziorvosa a Vasárnapi Híreknek azt mondta: egy 53 éves betege csaknem húsz év után vesztette el rokkantnyugdíját. Utána nem akart többé magyar egészségügyet, mert megalázottnak érezte magát. Közben daganat nőtt a torkában, de nem ment újra kuncsorogni és semmiféle kezelést nem vett igénybe.
„Gratulálok az államtitkárnak, ezt nevezem!”
Megspórolták vele a drága CT, MRI költségét, sőt a kemoterápiát is! És a többi kiesett rokkant hamarosan a temetőben köt ki, mert nincs pénze még kenyérre sem. Igazán nagy teljesítmény. Ez a kormány jobban teljesít! A temetési vállalkozók számára” – írta szeptemberben Csehpál Etelka.
A doktornő a riportra csak hosszas dilemma után vállalkozott, mert féltette a családját, a pácienseit. Aztán mégis elkezdett mesélni. Például arról a tüdőgyulladásos lányról, aki könyörgött, hogy engedje vissza dolgozni, mert különben minden juttatását elveszik. A doktornő elképesztőnek tartja, hogy a szegénység, a létbizonytalanságtól való félelem mit jelent az egészségben. Mint mondta: elkeseredett, ha körbenéz. „Az egészségi állapot egyértelműen a környezet és a szociális helyzet függvénye. A változást – legalább 20-30 év mire változás lehet az egészségügyben –, azt itt nem tudják megvárni.”
Néhány órája a doktornő azt írta a Facebookon, hogy lehetett volna ő is leszázalékoló orvos, de csak három hónapot bírt ki a tb-nél. „Nincs jobb dolog, mint szabadon gyógyítani falusi embereket!”
Mindenki hazudozik
Ezt már Rácz Jenő mondta. Szerinte is felelősség terheli a döntéshozókat. A kollektív hazudozás helyett hosszú távú egészségpolitika kellene. A volt egészségügyi miniszter ezért akár be is zárná a Parlamentbe a képviselőket. Ki kellene végre mondani, hogy toldozni-foldozni lehet a rendszert, de működtetni nem. Egy legalább húsz évre szóló, hosszú távú egészségpolitika kellene.
