Belföld

Hétfőtől új menetrend a váci vasútvonalakon

Vonat(960x640).jpg (vonat, vásárhely, )
Vonat(960x640).jpg (vonat, vásárhely, )

A Szob-Budapest és a Veresegyház-Vác közötti szakaszon az utóbbi hetek sokszor botrányos fennakadásait reméli megszüntetni a MÁV a november 4-én életbe lépő változtatásokkal.

Ahogy arról többször is beszámoltunk, az elmúlt hetekben a biztosítóberendezések meghibásodása, felsővezeték-szakadás, kábelvágások miatt kiszámíthatatlanná vált a vasúti közlekedés ezeken a vonalakon, a járatok késése időnként meghaladta az egy órát is, a vonatok átlagosan 20-40 percet késtek.

Bejelentések

Kormányos László, a MÁV-START Zrt. marketing- és fejlesztési vezetőjének közlése szerint az új menetrenddel az eddiginél kiszámíthatóbb lesz a közlekedés. A vonatok november 4-től jellemzően 5-10 perccel korábban indulnak mindkét vonalon, a Budapest-Szob közötti járatok menetideje 8-10 perccel, a Budapest-Göd közöttieké pedig 1-3 perccel hosszabb lesz. Emiatt egy Szobról Vác felé induló reggeli vonat kikerült a menetrendből, helyette pótló busz közlekedik. A módosított menetrend november 22-ig lesz érvényben, eddig tart a Vác és Göd közötti vágányzár. Az utasoknak 20 ezer példányban készítettek tájékoztató kiadványt a módosításról, november 23-tól pedig az “eredetihez közeli” menetrendet készülnek életbe léptetni, de ez még nincs véglegesítve – mondta.

Fotó: MTI

Busszal nem megy

Vólentné Sárvári Piroska, a MÁV Zrt. üzemeltetési igazgatója a budapesti sajtótájékoztatón elmondta: kizárták annak a lehetőségét, hogy csak vonatpótló autóbuszok közlekedjenek az átépítés ideje alatt, mivel a 30 ezer utas szállítása napi 500 pótló buszt igényelne, ami a közúti forgalmat ellehetetlenítené. Ismertetése szerint a felújítás megkezdése óta csökkentették a vonatok számát: a felújítás előtt napi 230 vonat haladt át ezen a szakaszon, jelenleg 180 közlekedik. Csépke András, a MÁV-Start üzemeltetési igazgatója elmondta: a Budapest-Veresegyház-Vác között közlekedő járművek meghibásodásának kiküszöbölésére Flirt motorvonatokat állítottak be, a szobi vonalra erősebb, TRAXX-mozdony vontatású szerelvényt helyeztek.

2015-ig kell bírni

A fejlesztés során a teljes váci állomás és vasúti pálya megújul, új távközlési rendszer épül – ismételte meg Loppert Dániel, a beruházó NIF Zrt. kommunikációs vezetője. Tájékoztatása szerint a közel 63 kilométeres Budapest-Vác-Szob és a 49 kilométeres Budapest-Veresegyház-Vác vasútvonalakat összesen 14,8 milliárd forintból korszerűsítik 85 százalékos európai uniós hozzájárulással az Új Széchenyi Terv keretében a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. beruházásában. Az átépítés a tervek szerint 2015 májusban fejeződik be.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik