Belföld

Gyurcsányt kigolyóznák

Gyurcsány Ferenc (Gyurcsány Ferenc)
Gyurcsány Ferenc (Gyurcsány Ferenc)

A Heti Válasz szerint Gyurcsány Ferenc kikényszerítheti a közös miniszterelnök-jelöltet, de nem úgy, ahogy ő akarja. Ha tovább erősödik, az felülírhatja az MSZP–Együtt laza szövetségét. A két párt közös listával és miniszterelnök-jelölttel fordul rá 2014-re.

A Heti Válasz szocialista forrásai szerint az kényszerkoalíciótól azt remélik a felek, hogy a tábort nem lehet tovább „szalámizni holmi agresszív, gyurcsányos összefogás-akarással”. A közös listának egyéb haszna is lenne, hiszen az Együtt 2014 nem biztos, hogy önállóan bejutna a parlamentbe.

A hetilap összeállítása szerint a Demokratikus Koalíció pártinfrastruktúrája egyébként jóval fejlettebb, mint az Együtté. A DK-vezér önálló baloldali-liberális tömbjének sikere nem az anyagiakon fog múlni. A Heti Válasz szerint Gyurcsány cégcsoportja sorra nyeri a külföldi kormánymegbízásokat és a Soros-munkákat.

Az Altus-cégcsoport a 2010-es választások után kezdett újra terebélyesedni, azzal, hogy előtérbe kerültek a tanácsadói munkák. A megbízói oldalon többnyire balkáni kormányszervek állnak. Az EU-csatlakozásra váró országok közül Albánia, Szerbia, Montenegró és Macedónia, az uniós tagok közül pedig a bolgár kormány érezte úgy, hogy a felzárkózási források hatékony elköltéséhez szüksége van a volt kormányfő által foglalkoztatott Altus-stábra.

Gyurcsány cégcsoportja 2010 áprilisa óta közel negyven – közszférát érintő – balkáni projektben vett részt. A hetilap szerint a referencialistán olyan megbízások szerepelnek, mint a bulgáriai Plovdiv városfejlesztési stratégiája, vagy éppen a nyugat-balkáni roma civilszervezetek felkészítése a nemzetközi források lehívására. Utóbbi téma esetében nem valamely külföldi kormányszerv a megbízó, hanem a Soros György-féle Open Society Foundations – írja a Heti Válasz.

Gyurcsány ugyanakkor továbbra is biztos abban, hogy pártját az MSZP és a Bajnai-szövetség beveszi a választások előtt az együttműködésbe, és a baloldal az egyéni választókerületekben közös jelölteket állít majd. Mint az InfoRádiónak mondta: a DK minimálprogramja, hogy legalább az egyéni választókerületekben állapodjanak meg az utolsó pillanatban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik