Belföld

Vasárnaptól minden rászoruló kérhet lakást

Úgy tűnik, startol a szociális bérlakás-program: bárki, aki szükségét érzi, így a hajléktalanok is kérvényezhetik, hogy havi pár ezer forintért kapjanak szociális bérlakást.

Vasárnaptól bárki kérvényezhet szociális bérlakást, aki rászorul vagy hajléktalan esetleg túlzsúfolt lakásban él – adta hírül a hvg.hu. Egy módosított kormányrendelet szerint ugyanis a Nemzeti Eszközkezelő (NET) tartalékállományából utalhatnak ki lakást a kérvényezőknek. Előfordulhat azonban, hogy nem lesz benne se fürdőszoba, se WC, se villany és melegvíz sem.

Olcsón adnák

Viszont cserébe olcsó lehet a lakás. Egy komfort nélküli 30 négyzetméteresért 2-4 ezer forintot kell majd fizetni havonta attól függően, milyen településen található. Egy 30 négyzetméteres összkomfortos lakás bérleti díja sem lesz sokkal több, a kormányrendelet szerint 2-5 ezer forint lehet majd havonta.

Nem csak az adósok házai kerülnének a NET-hez

Úgy tűnik tehát, hogy a kormány egy lépéssel közelebb került a szociális bérlakásprogramhoz. A vasárnaphatályba lépő rendelet részletesen előírja, mit kezdjen az állami ingatlankezelő társaság az adósok megüresedő lakásaival, valamint a NET-hez került egyéb ingatlanokkal.

A hvg.hu meg nem erősített információi szerint létezik olyan kormányzati elképzelés, mely szerint az adósok lakásain kívül a NET-hez kerülnének más állami tulajdonú, lakhatásra használható, jelenleg kihasználatlan ingatlanok is. S ezeket szintén bérbe adhatná az állami társaság.

Startol végre a szociális bérlakás-program?

Arról, hogy a NET a szociális bérlakás-hálózat magja lehet, már korábban is érkeztek jelzések. Mint ahogyan arról is, hogy az ingatlankezelést a NET Zrt., a MÁV Ingatlankezelővel oldja meg. Utóbbit a kormány már rögzítette a módosított kormányrendeletben.

A tartalékingatlanok listáját minden hónap tizenötödikéig fogja közzétenni a NET a honlapján, valamint annak az önkormányzatnak a hirdetőtábláján, ahol a lakás van. A tartalék ingatlanokra kérvényt nyújthatnak be a NET Zrt. bérlői (vagyis a bedőlt hitelesek, akiknek lakását felvásárolta a banktól a NET Zrt., és most bérlik az ingatlant), ha nincs bérleti díjtartozásuk, illetve közmű- és közös költség tartozásuk.

Nem maradnak fedél nélkül a rászorulók?

Újdonság viszont, hogy a jövőben az is kérvényezhet és kaphat ilyen tartalék ingatlant, aki a törvény szerint szociálisan rászorulónak minősül, vagy nincs hol laknia. Vagyis bárki, aki hajléktalan, túlzsúfolt lakásban él, vagy gyermeket nevel és családi pótlékot, valamint szociális segélyt kap (hivatalos megnevezéssel: aktív korúak ellátására jogosult), illetve lakásfenntartási támogatásban, ápolási díjban részesül, esetleg közfoglalkoztatott, nyugdíjas, vagy megváltozott munkaképességű.

Ha többen kérik ugyanazt a tartalékingatlant, akkor előnyt élveznek a NET Zrt. bérlői. Második körben azok kaphatják meg a lakást, akik azon a településen laknak, ahol az ingatlan található, a harmadik körben azok esélyesek, akik több gyermeket nevelnek, végül még azok jöhetnek szóba, akik korábban jelezték az igényüket.

Hajléktalanlét

Hajléktalanlét – téli felkészülés

Közben elkezdődött a felkészülés a téli időszakra a hajléktalanellátásban, 2013-ban már 11.466 férőhely várja a hajléktalanokat – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális és családügyért felelős államtitkársága szombaton.

A kormány több mint 370 millió forinttal támogatja pályázati úton a közterületeken élők étkeztetését, egészségügyi ellátását, a krízisautók működtetését, a hajléktalanellátó intézmények infrastrukturális fejlesztését és a regionális diszpécser szolgálatokat.

A Hajléktalanokért Közalapítvány három kiírására 84 szervezet több mint négyszáz pályázatot nyújtott be. A 367 támogatott programmal lehetővé válik, hogy a téli időszakban naponta csaknem 4100 adag ételt osszanak ki, több ezren kapjanak rendszeres egészségügyi ellátást, gyógyszertámogatást, kötszerellátást, fertőtlenítő fürdetést, takarót és téli ruházatot. A támogatások hatására közel ötven településen jelentősen javul a hajléktalanok ellátása – áll a közleményben.

A kormány 2013-ban csaknem 8 milliárd forintot fordít a hajléktalanellátásra, a normatív finanszírozásra, de több százmillió forinttal támogatja a már korábban elindított programokat is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik