Belföld

Katonai képzés a Bethlenben

A jövő tanévtől honvédelmi alapismereteket is oktatnak majd a gimnáziumban.

A Bethlenből a fegyveres közszolgálatba

2014 szeptemberétől katonai alapképzést adó osztályt indít a Bethlen Gábor Református Gimnázium. A felvételt nyert diákok általános tantervű gimnáziumi képzésben vennének részt, amely plusz testnevelésórákkal, sportfoglalkozásokkal, illetve a katonai alapismeretek című tantárggyal egészülne ki.

A programunk összetevőit tekintve egyedi innováció. Egyházi iskolaként, kollégiumot is felkínálva, gimnáziumi keretek közt – ismereteim szerint – egyedülálló kínálatot nyújtunk a mostani nyolcadikosoknak – mondta el portálunknak az új osztály kapcsán Dr. Kádár Péter, a gimnázium igazgatója, hozzátéve a speciális kurzusokkal elsősorban a fegyveres testületekhez, illetve a Közszolgálati Egyetem egyenruhás szakjaira készülő fiataloknak szeretnének egy biztos alapot adni.

A katonás fegyelem keresztyén érték

A Bocskai Lövészdandár és a Tiszántúli Református Egyházkerület régóta jó kapcsolatot ápol egymással. Két évvel ezelőtt a Debreceni Kollégium oratóriumában együttműködési megállapodást írtak alá, amelynek keretében a régió egyházi iskolái vállalták, hogy honvédelmi szakköröket hoznak létre. A Bethlen vezetése ekkor döntött úgy, hogy a csoport mellett egy gimnáziumi osztályt is elindít.

A közösségi szellem, a fegyelmezettség és az együttműködésre való alkalmasság, jól összeilleszthetők mind a keresztyén etikával, mind a honvédelemhez kötődő morállal. A keresztyén etika magasabb szintjén ezek az értékek kiegészítik egymást. Ne feledjük, hogy bizonyos időszakokban nemzeti történelmünkben a hazaszeretet és a honvédelem egyet jelentett. A reformátor Zwingli szülőföldje szabadságáért halt meg a kappeli csatamezőn, Bocskai pedig a hit és a nemzet védelmében ragadott kardot. Nem zárhatjuk ki, hogy akár a mi életünkben, akár gyermekeink életében jöhetnek olyan időszakok, amikor a pacifizmus nem adhat releváns választ a kor kihívásaira – mondta el az iskola vezetője.

Fegyverzetismeret és biztonságpolitika

Az igazgatótól megtudtuk, a katonai alapismeretek tárgy elméleti és gyakorlati részeket is tartalmaz. A diákok részletesen foglalkoznak a különböző fegyvernemekkel, az alaki gyakorlatok technikáival illetve biztonságpolitikával is. A tárgyat szakképzett és pedagógiai diplomával is rendelkező hivatásos állományú oktatók tanítják. A közismereti tárgyakat természetesen gimnáziumi tanárok. A diákoknak az átjárás az egyes osztályok közt, különbözeti vizsgákkal megoldható lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik