Mint arról korábban mi is beszámoltunk, október 8-án, reggel egy Makóról Hódmezővásárhelyre tartó tehervonat az erzsébeti átkelőnél elgázolt egy 20 éves vásárhelyi fiatalembert. A szerencsétlenség után mindkét lábát amputálni kellett.
A baleset áldozata, Révész Attila egy várakozó busz vezetőjének, a férfi gyors és szakszerű segítségnyújtásának köszönheti, az életét. Pál József, a Tisza Volán sofőrje amint meglátta a vérző fiút, a segítségére sietett. Szorítókötést tett a sebeire, megakadályozva ezzel, hogy elvérezzen.
A szegedi traumatológián gyógyuló Attila a napokban ismét találkozott megmentőjével, akinek könnyes szemmel köszönte meg az életmentő segítséget. Az ugyancsak meghatódott békéssámsoni sofőr elmondta nem vár semmit a fiútól. Szerinte minden normális gondolkodású ember úgy cselekedett volna, ahogy ő.
A látogatásról a Délmagyarország napilap számolt be, amely gyűjtést is szervezett a férfi balesete miatt nehéz anyagi helyzetbe került Révész családnak.