Belföld

Feljelentés a szavazatvásárlós videó miatt

valasztas(960x640)(3).jpg (választás, szavazás, 2010)
valasztas(960x640)(3).jpg (választás, szavazás, 2010)

A felvétel, amelyen egy közvetítő a Fidesz nevében ajánl pénzt a voksokért több helyi férfinak, a polgármester szerint megrendezett jelenet.

Büntető feljenetést tett pénteken a Fidesz a hvg.hu által közzétett videó miatt. A felvételt bizonyítéknak tekintik arra, hogy megrendezetten és előre kitervelten próbálják lejáratni a pártot – áll a Zsigó Róbert bajai polgármester által jegyzett közleményben. A politikus emlékeztet arra is, hogy a bajai Fidesz már október 12-én büntetőfeljelentést tett a rendőrségen egy álfideszes ismeretlen tettes ellen, aki Baját járta és választópolgároktól azt kérte, hogy szavazzanak a párt jelöltjére, amiért viszonzásul tíz mázsa fát ajánlott.

Szerinte a hírportál által közölt videó igazolja korábbi büntetőfeljelentésük alaposságát és bizonyíték arra, hogy mindezt politikai érdekekből, előre kitervelten, megrendezett és rögzített jelenetben tették, hogy tudatos lejáratásra használhassák fel. Zsigó úgy véli, a baloldal két választási vereség után sem képes elfogadni a bajaiak döntését és a “legaljasabb technikákat vetik be” az eredménnyel kapcsolatban.

200 ezer forint és tűzifa Csabitól és Róberttől

A hvg.hu szerint pénteken egyértelmű bizonyíték látott napvilágot arról, hogy a bajai időközi önkormányzati választáson, október 13-án szavazatvásárlás és ezzel csalás történt. A birtokukba jutott videofelvételen a lap szerint az látható, amint egy közvetítő 200 ezer forintot és tűzifát ajánl fel négy helyi férfinek azért, hogy ők és családtagjaik a Fidesz jelöltjére, Kovács Csabára tegyék a voksukat.

A videó tanúsága szerint a felajánlott pénz a korábbi választási körből elmaradt juttatás volt. Az első voksolás eredményét egyébként azért semmisítette meg a bíróság, mert bebizonyosodott, hogy a választókat szervezetten szállították a mindent eldöntő 32-es szavazókörbe, ami kampánycsendsértésnek minősül. A megismételt voksoláson Kovács Csaba nyert.

A felvételen több roma önkormányzati képviselő, Kovács Csaba és Zsigó Róbert fideszes bajai polgármester és pártszóvivő neve is elhangzik. Például, mikor a férfiak rákérdeznek, hogy honnan van a pénz, a közvetítő egyértelműen azt válaszolja: „Ezt a Csabi küldte nektek, meg a Róbert küldte.”

„Ezt itt hagyom nektek, és ha holnap a szavazásnak vége van, és estefelé már tudjuk, hogy a Fidesz nyert, hétfőn mindegyikőtöknek ki fogom küldetni a fát, meg a fönnmaradó pénzt én elhozom nektek, ugyanígy személyesen” – ígéri a férfiaknak a közvetítő, akit a hvg.hu G.R. monogrammal illet.

A hírportál eljuttatta a felvételt Zsigó Róbertnek is, aki többi közt azt válaszolta: a videón szereplő személyeket nem ismeri, és a bajai Fidesznek nincs köze hozzájuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik