Belföld

Együtt-PM: Zsigó Róbert hülye, színtévesztő vagy hazudik

Feljelentik a Fidesz szóvivőjét, amiért lerasszistázta a játékukat.

Az Együtt-PM Szövetség rágalmazás miatt, feljelentést tesz Zsigó Róbert, Baja polgármestere és a Fidesz szóvivője ellen – közölte kedden a párt. Erre azért kerül sor, mert Zsigó Róbert  azt mondta, nyíltan rasszista, cigánygyűlölő játékot fejlesztettek Bajnaiék.

A játék lényege, hogy van egy fideszes bábu, meg egy sötétszürke, és a nyilak segítségével el kell érni, hogy a fideszes bábu balesetmentesen átkísérje a szürkét.

Szürke vagy barna?

A játékról az Index írta először, hogy “Bajnaiék cigányos szavazószállító játékkal támadnak”, kijelentésüket arra alapozták, hogy szerintük a szavazókat jelképező bábuk barna színűek. És a játékban ezt a barna színű bábut kell a Fideszes aktivistának átkísérni. Az Indexen kívül egyébként Bajnaiék közleménye szerint a köztévé híradója is barnának látta a bábukat.

Szerintük és olvasóink döntő többsége szerint ezek a figurák közelrő se barnák, sokkal inkább szürke színűek. Ezen az állásponton van az Együtt-PM is.

A párt közölte, hülyének, súlyos színtévesztőnek, vagy rossz szándékú hazugnak kell lenni ahhoz, hogy a szürkét valaki barnának lássa, láttassa. “A fenti lehetőségek közül Zsigó Róbertnek kell választania” – tették hozzá.

Farkas Flórián levelet írt

Levélben fordult Rui Tavareshez a Lungo Drom elnökeként Farkas Flórián, hogy a zöldpárti európai parlamenti képviselő ítélje el az Együtt 2014 mozgalom “bajai szavazatszállítós” internetes játékát. A fideszes országgyűlési képviselő, az Országos Roma Önkormányzat vezetője a “gyűlöletkeltő” internetes alkalmazás ügyében tájékoztatta a Magyarországról szóló európai parlamenti jelentés “felelősét arról, hogy Bajnai Gordon pártja egy olyan játékot tett közzé, amelyben romákat kell elvinni a szavazóhelyiségekig, és amelyben a legtöbbjüket elütik a forgalmas úton” – áll közleményében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik