Belföld

Emléktáblát kapott Horn Gyula

Horn Gyula (horn gyula)
Horn Gyula (horn gyula)

Domborműves emléktáblát állított a XIII. kerületi önkormányzat a néhai miniszterelnöknek, a városrész díszpolgárának.

A kerület szerdán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az emléktáblát a volt kormányfő egykori lakóhelyén, az Újpest rakpart egyik házának falán helyezték el. A közlemény Tóth József (MSZP) polgármester beszédét idézve párhuzamot vont a kerület és a volt miniszterelnök között. Tóth József szavai szerint Horn Gyula egyenes, tiszta baloldali ember volt, aki sosem felejtette el, hogy “közülük emelkedett ki, s mindig éreztette velük, hogy sosem szakadt el tőlük”.

Az emléktáblánál koszorút helyezett el a család nevében Horn Gyula özvegye és lánya, a kerület nevében a polgármester, valamint Kovács László, a Horn-kormány egykori minisztere, az MSZP volt elnöke.

Horn Gyula 1932. július 5-én született Budapesten. 1989 májusától 1990 májusáig a Németh-kormány külügyminisztere volt. 1989 októberében egyike volt az MSZP alapítóinak, 1990 májusától 1998 szeptemberéig töltötte be a szocialista párt elnöki tisztségét. A politikus 1994 és 1998 között volt az ország miniszterelnöke. 1990-től 2010-ig volt tagja az Országgyűlésnek, 2007 szeptembere óta azonban betegsége miatt nem vett részt a parlament munkájában.


Fotó: Story / Best archívum

A politikus 2007 szeptemberében került a Honvédkórházba súlyos betegséggel, utoljára a 75. születésnapjára rendezett ünnepségen jelent meg a nyilvánosság előtt. Életének 81. évében, hosszan tartó, súlyos betegségben hunyt el idén június 19-én. Munkásságát számos díjjal, kitüntetéssel ismerték el, a többi között a Kelet- és Nyugat-Európa között lévő vasfüggöny lebontásában, valamint a német újraegyesítésben játszott szerepéért. 2004-ben lett a XIII. kerület díszpolgára.

Mint korábban megírtuk, hamarosan mellszobor áll majd az MSZP budapesti, Jókai utcai központjában. Azt Mesterházy pártelnök még júliusban megrendelte, a művész szeptember első felére ígérte a szállítást. Kétszázhúsz kilométerrel odébb, a hétvégén a soproni szocialisták emlékparkot hoznának létre Horn Gyuláról elnevezve.  A 2004-es évfordulón emlékkövet helyeztek el Sopron külterületén, s a szocik parkot is álmodtak köré – utóbbiból a 2006-os, a Fidesz által megnyert önkormányzati választások után semmi nem lett. Az emlékkő időközben kalandos körülmények között eltűnt, aztán meglett, majd áthelyezték arra a helyre, ahol a legendás kerítésdarab állt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik