Belföld

Orbán Viktor nyitja meg a Vásárhelyi Őszi Tárlatot

Immáron hivatalossá vált, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és Baán László a Szépművészeti Múzeum főigazgatója nyitja majd meg a vasárnap jubiláló kiállítást.

A kormányfő is itt lesz

Az idei Vásárhelyi Őszi Hetek legnagyobb eseménye mindenképpen a most hatvan éves Őszi Tárlat vasárnapi megnyitója lesz. Az idén több mint 260 alkotást felvonultató tárlat, az elmúlt évekhez hasonlóan pontban délben nyitja meg kapuit a látogatók előtt.

Az évfordulóra való tekintettel Orbán Viktor miniszterelnök és Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója is részt vesz az ünnepségen. A kormányfő és a múzeumigazgató mellett ott lesz a rendezvényen Lázár János országgyűlési képviselő és Almási István polgármester is.

A miniszterelnök további hódmezővásárhelyi programjairól nem kaptunk tájékoztatást, a Vásárhely24 azonban úgy tudja a kormányfő a megnyitó után egy rövid sétát is tesz majd a belvárosban.

A 60. Vásárhelyi Őszi Tárlat megnyitóját a Vásárhelyi Televízió, a város honlapja, valamint a kormány.hu vasárnap déltől élőben közvetíti.

Az idei tárlatról

Képek, még az előkészületi fázisban (Fotó: Vásárhely24/Szombat Mihály)

A legrégibb múltra visszatekintő kortárs, hazai tárlaton az idén 194 művész alkotásai jelennek meg. Összesen 154 festmény, 32 grafika, valamint 76 szobrászati és plasztikai mű kerül kiállításra. A gyűjtemény december 8-áig lesz látogatható.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik