Nagyvilág

Kormányfő zavarta meg a vásárlókat

kenyer(210x140)(3).jpg (kenyér, auchan)
kenyer(210x140)(3).jpg (kenyér, auchan)

A miniszterelnök az élelmiszerárakat ellenőrizte, és mindent rendben talált.

Mikola Azarov ukrán miniszterelnök elment kedden Kijevben egy belvárosi szupermarketbe, ám a vásárlók nem éppen kitörő lelkesedéssel fogadták.

A miniszterelnöki látogatással járó felhajtás, a biztonsági őrökkel, újságírókkal, fotósokkal és operatőrökkel együtt érkező nagy létszámú kormányfői küldöttség kimondottan zavarta a vásárlókat. Volt, aki cirkusznak nevezte az egész jelenetet, volt, aki egyenesen Azarovra zúdította panaszait, megjegyezve, hogy a miniszterelnök nyilván a “brezsnyevi”, azaz a szovjet korszakra jellemző fogadtatásra számított az üzletben, de nem ezt kapta.

Két hajléktalan szintén beszélni akart a miniszterelnökkel, akin – mint a TVi ellenzéki hírtelevíziónak elmondták – számon akarták kérni azt a “sok szépet és jót”, amit a választási kampányban ígért, de a rendőrök a szupermarket bejáratánál az utcán feltartóztatták, és távozásra szólították fel őket.

Azarov egyébként azért kereste fel a szupermarketet, hogy ellenőrizze az élelmiszerárakat. Újságíróknak utóbb kijelentette, hogy mindent rendben talált. Szavai szerint meggyőződött arról, hogy alaptalanok azok a pletykák, amelyek szerint felment a kenyér és több alapvető élelmiszer ára a fővárosi üzletekben. Az október végi parlamenti választások után állították ellenzéki politikusok, hogy Kijevben drágább lett a kenyér. Felvetették, hogy a hatalom ezzel akarja büntetni a fővárosiakat, amiért az ott élő választók nagy része nem a kormánypártra szavazott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik