Belföld

Lázár János: Dolgoznak a húsáfa csökkentésén

Újabb rezsicsökkentést is emlegetett legutóbbi hódmezővásárhelyi fórumán a miniszterelnökséget vezető államtitkár.

Csúcs és Béketelep polgárai előtt tartott lakossági fórumot Lázár János, a térség országgyűlési képviselője. A várost érintő problémák és az eddigi eredmények mellett ezúttal is beszélt az országos politikáról és kormányzati tervekről.

Devizások mentése

A következő hónapig ötletelnek a bankokkal, utána dönt a kormány.

Emlékeztetett, hogy novemberben rendezik a devizahitelesek ügyét. Enélkül, illetve a rezsicsökkentés nélkül ma egy magyar ember nem élhet normális életet, mondta.

A devizások azzal szembesültek, hogy 40 százalékkal megdrágult hitelük, ingatlanuk értéke 40 százalékkal kevesebbet ért, közben pedig Európában szinte páratlanul, jövedelmük 30-40 százaléka a rezsire megy el.

A rezsicsökkentés eddig elért 20 százalékos mértékét kiemelten eredményesnek és érezhetőnek értékelte, de hozzátette, ő azokkal az állampolgárokkal ért egyet, akik további 10, azaz összesen 30 százalékos csökkentést tartanának kívánatosnak.

A következő, őszre tervezett rezsicsökkentés novemberi időpontját is Vásárhelyen jelentette be Lázár János szeptember elején.

Hogy lesz olcsóbb a hús?

Kérdést kapott Lázár János a hús áfájának csökkentéséről is. Itt elmondta, jelenleg két tárcánál is folyik az elemzés, ám azt kell megvizsgálni, hogyan érhető el az, hogy a kiskereskedelem is érvényesítse majd az árcsökkenést.

Az bizony nagy kérdés, mert könnyen megeshet, hogy a kisembernek nem lesz olcsóbb a hús.

Tudja, ki lesz az ellenfele

Ezúttal a jövő évi választásokról is beszélt. Elmondta, a fórumra jövet hallotta, ki lesz az ellenfele. Az MSZP Apátfalva polgármesterét, Varga Pétert, megyei elnökhelyettest indítja. Hozzátette Vásárhelyen nem országos, hanem helyi ügyekkel és eredményekkel fog kampányolni.

Foci és szakáll

Lázár János a vásárhelyi stadion felújítása kapcsán beszélt arról is, továbbra sem rajong a fociért, de belátja, hogy populáris sport. Sosem néz meccset, legutóbb csak kisfia kedvéért nézte meg a román – magyart, amit viszont nem kellett volna – tette hozzá.

Az államtitkár szakálla, borostája pedig már több időt élt meg mint legutóbb. Hossza azonban nem változott, így a ZZ Top gitárosai közé még nem férne be. Emlékeznek? Augusztusban állt először kamera elé szokatlanul szőrösen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik