Belföld

Jobbik: Ez a Fidesz Hagyó-ügye

Pesti Imre (Pesti Imre)
Pesti Imre (Pesti Imre)

A Jobbik szerint a múlt héten nyilvánosságra került zuglói hangfelvétel arról tanúskodik, hogy egy cég Pesti Imre kormánymegbízott ráhatásával nyeri sorra a Fővárosi Kormányhivatal által kiírt közbeszerzéseket.

Szilágyi György, az ellenzéki párt budapesti elnöke értetlenségének adott hangot, hogy a hangfelvétel miatt egy hivatalos szerv sem vizsgálódik. Emlékeztetett rá: a múlt kedden nyilvánosságra került felvételen feltételezhetően egy építési vállalkozó tájékoztatja Ferdinandy István zuglói fideszes alpolgármestert Papcsák Ferenc helyi fideszes polgármester általa vélt korrupciós gyakorlatáról. Ezen a vállalkozó egyebek között azt mondja: “Jaj igen, a Ligetbe. Az meg a Pesti Imre cége”.

A közbeszerzési értesítő adatbázisa szerint a Fővárosi Kormányhivataltól a Ligetsor Bau Kft. szinte kizárólagosan nyeri el az általában hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárásokat. Eddig összesen több mint 120 millió forintnyi beruházást nyert el ilyen úton.

A jobbikos politikus úgy fogalmazott: “A Ligetsor Bau sikeressége bizarr módon leköveti Pesti Imre kormánymegbízott, valamint az általa, mint a Fidesz közép-magyarországi regionális politika pártigazgatója által kiválasztott polgármesterek – például Papcsák Ferenc vagy Riz Levente – politikai sikereit.”

Szilágyi György szerint a nyilvánosságra került hangfelvétel a “közelmúlt egyik lehetséges legnagyobb korrupciós ügye”, amely nagyon súlyos vádakkal illeti Papcsák Ferencet és “messze túlmutat” egy fővárosi kerület belső ügyein. “Ez a Fidesz Hagyó-ügye” – fogalmazott a jobbikos politikus.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik