Belföld

Plüssmaci van elég, csak kamerára nem jut

Megnéztük, hogy jut-e a gyerekbarát kihallgatószobába gyerekbarát rendőr is. Közben egyre nő a molesztálások száma, a gyerekáldozatokat az eljárás is megalázza.

A gyermekvédelmi szakemberek tavaly 7300 – vagyis naponta 20 – gyerek családon belüli bántalmazásáról szereztek tudomást. Ebbe a rémületesen nagy számba beletartozik az az adat is, hogy évente közel 30 gyerek nem éli túl a bántalmazást.

A helyzet tarthatatlansága már a kormánynak is feltűnt, így a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium 2012-t a gyermekbarát igazságszolgáltatás évének nevezte. A gondolatot tettek is követték, így a tárca elrendelte, hogy a 2013-as év végére minden megyei rendőr-főkapitányságon alakítsanak ki gyerekbarát meghallgató szobákat.

A fejlődés tempóját persze a pénz is befolyásolja. Nem a plüssmacik és a sárga festék kerül sokba, hanem a technika 7-800 ezres költsége, ugyanis minden ilyen helyiséget be kell kamerázni, hogy rögzíteni tudják a kihallgatásokat.

Rendőr a szobához

Budapesten egyelőre két kapitányságon – az V. és a VII. kerületben – van mód kevésbé riasztó környezetben kihallgatni egy gyereket. Kérdés, hogy lesz-e rendőr, aki szót tud érteni a gyerekekkel.

Fotók: Neményi Márton

Nagygyőr Csilla, a BRFK Gyermek- és Ifjúságvédelmi Osztályának kiemelt főelőadója szerint lesz. Kollégáival és pszichológusokkal rendszeresen tartanak továbbképzést a kapitányságok munkatársainak. „Megtanítjuk, hogy kell beszélni a gyerekekkel, az életkoruknak megfelelően mi várható el, hogy melyek azok a csapdák, amikre vigyázni kell és azok a kérdések, amiket nem szabad feltenni” – mondja az alezredes.

A gyerekek kihallgatása a nyomozás kritikus pontja. Minden rendőr érzékenyebben reagál, ha gyerek az áldozat. A büntetőeljárási törvény épp ezért soronkívüliséget ír elő, és azt, hogy a 14 év alatti gyerekek csak akkor hallgathatók ki, ha a vallomásuk mással nem pótolható.

„Az áldozat számára az őt ért bűncselekmény nagyon intim dolog. A kihallgatónak elegendő időt kell szánnia arra, hogy kialakuljon egy bizalmi kapcsolat. Bár az a feladatunk, hogy megtudjuk, mi történt, de elsősorban azt kell szem előtt tartanunk, hogy a gyerek ne sérüljön” – hangsúlyozza Nagygyőr Csilla.

Nincs könyörület

Bár a gyerekbarát igazságszolgáltatás lényege, hogy a traumatizáció és az újbóli áldozattá válás megelőzhető legyen, van a kihallgatásokon egy olyan pont, ami minden gyereket megvisel. Hiába tart be a kihallgató minden jogszabályt, használja a megfelelő technikákat, hogy a kihallgatott gyereket minél kevesebb sérelem érje, mert mindennek a végén a büntetőeljárás-jog úgy rendelkezik, hogy az áldozat vallomását rögzítő jegyzőkönyvet fel kell olvasni a gyerek, a törvényes képviselő és egy hatósági tanú előtt – aki sem hozzátartozó, sem rendőrségi alkalmazott nem lehet. Kegyetlen dolog újra hallani a szégyenkezve-pironkodva elmondottakat, ráadásul egy vadidegen előtt.

 

„Ez ügyben már minden fórumon jeleztünk, de az a válasz, hogy ez egy garanciális szabály, erre szükség van” – mondja az alezredes.

Az eljárást máshogy is nehezíti a törvény. Ugyanis hiába rögzítik videóra a vallomásokat, egyes ügyészségek nem elégszenek meg a DVD-n beadott jegyzőkönyvekkel, így a kihallgató írhatja maga az elmondottakat és a gyerekek mozdulatait, gesztusait – ezekre 14 éves kor alatt szükség van. Folyamatosan gépelve pedig nehéz együttérzően és kellő odafigyeléssel vezetni egy kihallgatást.

Már nem hallgatnak az anyák

Trauma pedig van elég, az ifjúságvédelmi osztály tapasztalatai szerint az elmúlt években megnőtt a családon belül elkövetett szexuális abúzusok száma, melyben főleg a család férfi tagjai molesztálják a gyerekeket.  „Érdekes, hogy az ilyen ügyek többségénél ott van a családjogi per a háttérben, ilyenkor felborul az a kötelék, amelyik addig hallgatásra késztette az anyákat” – teszi hozzá a rendőrnő.

De az ifjúságvédelmi osztály nyomozóinak egyre több dolguk van azokkal a fiatalkorú sértettekkel, akik házibuliban, kábítószer hatása alatt szenvednek el bűncselekményt. Jellemzően nem droghasználók, hanem olyanok, akiket mondjuk ginával kábítanak el vagy csak szimplán leitatnak.

És ezt olvasta már?

Persze voltak olyan ügyek, amelyek a sokat látott rendőröket is nagyon megviselték. Ilyen volt az 1997-es taxisgyilkos lányok esete vagy az a 2007-es eset, amikor egy anya bejelentette, hogy a Margitszigeten eltűnt a gyereke, majd kiderült, hogy a család kutyája tépte szét a kicsit.

Az alezredes szerint ez a munka „mindenkinek beleivódik a lelkébe”. Az ifjúságvédelmi osztályon már elindult a szupervízió, ahol a rendőrök ki tudják magukból beszélni az ügyeket, sérelmeket, érzéseket. „Sok fiatal kolléga sérthetetlennek érzi magát, de ezek, amiket most átélnek, azok nem most jelentkeznek, hanem majd jóval később. Más országokban nagyon alapos technikája van, hogyan kell könnyíteni ezeket az eseteket. A mi osztályunkon is kellett, hogy legyen érzékenyítés és alkalom a problémák feldolgozására.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik