Belföld

Szegedi közgyűlés: Lesz partfal, lesz béremelés az SZKT-nál

Fél óra alatt lezavarták azt a közgyűlést, amely a múlt héten megfeneklett, mert a képviselők nem szavazták meg a napirendet. Mostanra mindenben nagy lett az egyetértés.

Alku?

A napirendek között nem szerepelt az IKV Zrt vezérigazgatójának a leváltását javasló előterjesztés és 8 és fél millió forinttal megnövelték a részönkormányzati keretet. A jobboldalnak így már megfelelt a költségvetés amellett, hogy jobban megismerhették a múlt héten benyújtott költségvetési módosítás részleteit. A partfal beruházás elől elhárultak az akadályok. A módosítást azt is jelenti, hogy lesz béremelés az Szegedi Közlekedési Kft-nél

375 milliót söpörnek össze

375 millió forintot kell összesöpörni ahhoz, hogy a beruházás fedezetéül szolgáló összeg rendelkezésre álljon. A pénz egy részét a város – jó esetben – visszakapja, hiszen pályázatot nyújtott be az önkormányzat arra a kormányzati alaphoz, amelyet pont a hasonló helyzetekre hoztak létre. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség már támogatásáról biztosította a várost, a kormány határozatára várnak. Amennyiben megszületik a határozat, a város ezen a címen 310 millió forintot kap, így a beruházáshoz pótlólag szükséges, 375 millió forint 60 millió forintra csökken.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik