Belföld

Alternatív rezsicsökkentést javasol az MSZP

mesterházy attila (mesterházy attila)
mesterházy attila (mesterházy attila)

Alkotmánymódosító javaslatot nyújtott be az MSZP-frakció vezetése az Országgyűlésnek pénteken "a valódi és fenntartható rezsicsökkentés érdekében". A Fidesz szerint álszent a kezdeményezés.

Indoklásuk szerint elfogadhatatlan, hogy a Fidesz minden kormányzati akaratot az alaptörvényben akar rögzíteni, teletűzdelve az alkotmányos szabályozási szint követelményét el nem érő rendelkezésekkel.

Így viszont nem marad más hátra, mint érzékeltetni, hogy “már-már nevetségessé válik a hatalom megtartására való erőlködés” – olvasható a Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető és helyettesei, Harangozó Tamás, Józsa István, Lukács Zoltán és Tóbiás József által jegyzett, az Országgyűlés honlapján megtalálható irományban.

Hosszú távon fenntartható

Az MSZP véleménye szerint a lakosság érdekeit az szolgálná, ha a valódi és hosszútávon fenntartható rezsicsökkentés megvalósítására alkalmas szabályt foglalnának az alaptörvénybe. Azt, hogy törvény a jövedelmi és vagyoni helyzettel összhangban álló kedvezményt biztosíthat egyes közszolgáltatások igénybevételéhez.

Indoklásuk alapján olyan igazságos költségcsökkentésre van szükség, amely ott ad többet, ahol nagyobb a szükség, de nem támogatja a luxuskiadásokat.

A szocialisták emellett az alaptörvénybe iktatnák, hogy Magyarország törekszik arra, hogy a közszolgáltatásokhoz való hozzáférést mindenki számára biztosítsa. Arra hivatkoznak, hogy a kormányváltás óta megháromszorozódott azoknak a száma, akiknél kikapcsolták az áram-, a gáz- vagy a távhőellátást.

Fidesz: Álszent a javaslat

A Fidesz szerint rezsicsökkentésre, nem pedig “álszent javaslatra” lett volna szükségük a magyar embereknek a szocialistáktól, ehelyett azonban csak rezsiemelést kaptak tőlük.

A Fidesz közleményében hangsúlyozza, a szocialisták kormányzása alatt minden volt, csak igazságos energiaárak nem: tizenötször emelték az energiaárakat, háromszorosára emelték a gáz árát, kétszeresére pedig az áram árát. 2010 előtt a magyar emberek fizették a vásárlóerőhöz képest a legtöbbet az energiáért Európában, éppen ez az oka a hátralékok felhalmozódásának is.

“A szocialisták álszent javaslata semmiben nem akadályozná meg a rezsicsökkentés eltörlését, sőt, a Gyurcsány-párt egyenesen megmondta, hogy a rezsicsökkentés alkotmányos védelme akadályozná őket programjuk végrehajtásában” – olvasható a közleményben.

Éles vita van a Fidesz-frakcióban

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője egy hete jelentette be, hogy a kormánypárti képviselőcsoport két héten belül kikéri a kabinet véleményét és eldönti, hogy javasolja-e a rezsicsökkentés alaptörvénybe foglalását. Szavai szerint az alkotmányos védelmet azzal garantálnák, hogy kétharmadossá tennék azt a készülő jogszabályt, amely a nonprofit közműszolgáltatókról szól és megtiltaná, hogy a “rezsiszolgáltató cégek komoly profitot számítsanak fel”.

Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtökön azt mondta, éles vita van a Fidesz-frakcióban arról, hogy az alaptörvénybe kell-e foglalni a rezsicsökkentést. A Fidesz-frakció jövő héten kezdi a vitát a rezsicsökkentés alkotmányos védelméről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik