Belföld

„Nagyon durva és kemény kampány” lesz

bajnai gordon és mesterházy attila (bajnai gordon, mesterházy attila)
bajnai gordon és mesterházy attila (bajnai gordon, mesterházy attila)

Mesterházy Attila a baja választáson tapasztaltakból indul ki.

Az elmúlt hetek több időközi választásának eredménye is azt mutatja, hogy a Fidesz legyőzhető, a bajai példa is megmutatta, hogy “nincs okuk az elbizakodottságra” – jelentette ki Bajnai Gordon csütörtökön Balatonfüreden.

„A Fidesz nagykoalíciót kötött a Jobbikkal”

A volt miniszterelnök a hétvégi bajai választással kapcsolatos eseményekre utalva azt mondta, hogy az megmutatta, milyen kampányra kell készülni, a “tahóság és a szélsőség politikáját emelte közéleti rangra a Fidesz”.
Az ország több pontját bejáró jelöltbemutató körút első állomásán – amelyen tucatnyi, táblákkal és libákkal érkező demonstráló is várta a résztvevőket – az Együtt-PM vezetője azt mondta: Baján az ellenzéki jelöltet női mivoltában “a bajai polgármesterhez közvetlenül kötődő portálon” is megalázták, tüntetéseket szerveztek, amelyeket a Fidesz központjából “vezényeltek”.

Mi történt Baján?

Kubatov Gábor, a “Fidesz pártigazgatójának jobb keze személyesen irányította a hadműveletet”, amelyben jobbikos vagy korábbi jobbikos képviselőkkel, párttagokkal működött együtt. Képi bizonyíték van arra, hogy “a Fidesz a lejárató kampányában szélsőjobboldali nagykoalíciót kötött a Jobbikkal” – hangoztatta Bajnai Gordon.
Hozzátette, hogy választási csalás alapos gyanúját is felvetik a Baján készült felvételek.

Durva és kemény kampánnyal számolnak

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke azt emelte ki: Magyarországnak a kormányváltó szövetségük jogállamot, jobb életet, fejlődő, növekvő gazdaságot, félelem nélküli életet és jogszerű, jogállami elszámoltatást ígér.

Úgy fogalmazott: folyamatosan újabb botrányok robbannak ki, amelyek azt mutatják, hogy “a Fidesz tulajdonképpen állami szintre emelte és intézményesítette a korrupciót”. Egyetlen sikeres cég van Magyarországon, a Közgép, “a földmutyi, a trafikmutyi, a takarékszövetkezetek botránya” után egyre inkább kiviláglik, hogy “ez egy intézményesített, központilag szervezett, maffiamódszerekkel irányított korrupciós mechanizmus” Magyarországon.

“Nagyon durva és kemény kampányra” készülünk, amit a jelöltek azért vállalnak, hogy “Magyarország újra prosperáló, szabad, igazságos köztársaság legyen”, amihez kormányváltás kell – jelentette ki Mesterházy Attila.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik