Belföld

Nincs még vége a bajai választásnak

zsigo-robert(1)(960x640).jpg (zsigó róbert, )
zsigo-robert(1)(960x640).jpg (zsigó róbert, )

A baloldal felülvizsgálatot szeretne, a város fideszes polgármestere pedig megválaszolhatná, hogy honnan tudja pontosan, miről társalgott Bajnai egyik aktivistája a telefonján.

A Kecskeméti Törvényszékhez fordul felülvizsgálatért az MSZP és az Együtt-PM szövetség, miután a Bács-Kiskun megyei területi választási bizottság másodfokon elutasította a bajai időközi önkormányzatiképviselő-választás végeredményét megkérdőjelező beadványaikat.

Karácsony Gergely, az Együtt-PM szövetség politikusa csütörtökön sajtótájékoztatón azt mondta: minden kétséget kizáróan csalás történt a fideszes jelölt győzelmével végződő választáson.

Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese elmondta: remélik, hogy a törvényszék – a szavazók szállítása miatt – megsemmisíti az egyik szavazókör eredményeit.

Karácsony Gergely hozzátette, a bíróság ellenőrizheti annak a szavazóköri delegáltnak a mobilforgalmát, aki a vasárnapi voksolás közben folyamatosan SMS-ezett. A vizsgálat szükségességét azzal indokolta, hogy felvetődik a választás titkosságával való visszaélés gyanúja, a szavazásban részt vevők kiléte ugyanis szigorúan védett adat, “amit nem lehet SMS-ekben kiszivárogtatni”.

Honnan tudta?

Közben a Cinken az jelent meg, hogy Zsigó Róbert fideszes polgármester a bajai önkormányzat ülésén egy szocialista képviselő felszólalására reagálva arról beszélt, hogy a Bajnai-párt egyik aktivistája miről társalgott a telefonján a híres bajai főtér egyik kávézójának teraszán.

A megfigyelt/kihallgatott Bogád ”Zutyu” Zoltán (újságíró, jelenleg a Bajnai-kampány embere) Zsigó szerint ugyanis arról beszélgetett a főnökeivel, hogy az Együtt beadványának elutasítása után is folytatni kéne a bajai kampányt, és arról cikkezni, hogy a városvezetők kiskirályok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik