Belföld

Felfüggesztették Balogh és Zagyva mentelmi jogát

balogh józsef (balogh józsef)
balogh józsef (balogh józsef)

Balogh József a vád szerint élettársát bántalmazta ittasan, Zagyva György Gyulát azért jelentették fel, mert állítólag arcon köpte volt képviselőtársát.

Az Országgyűlés hétfőn 290 igen szavazattal, két nem ellenében, egy tartózkodás mellett döntött Balogh József mentelmi jogának felfüggesztéséről. Ezt az összes frakció nagy többsége támogatta, ám nemmel szavazott a fideszes Hanó Miklós és Nagy István, párttársuk, Zsiga Marcell pedig tartózkodott.

Balogh József mentelmi jogának felfüggesztését súlyos testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt kezdeményezte Polt Péter legfőbb ügyész. Az indítvány szerint a politikus április 28-án hajnalban ittasan ütlegelni kezdte élettársát, aki nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Balogh József – aki a történtek után néhány nappal kilépett a Fidesz-frakcióból – már korábban bejelentette, hogy kéri mentelmi jogának felfüggesztését, a plenáris ülésen viszont nem szólalt fel.

A képviselő az esetről annak idején elmondta, nem emlékszik arra, hogy megverte volna élettársát. Mint fogalmazott, lagziból jöttek haza, be volt rúgva, szerinte az is előfordulhatott, hogy élettársa átesett kutyájukon, egy vak komondoron, úgy szerezte sérülését. A politikus május 2-án bejelentette, hogy azonnali hatállyal kilép a Fidesz-frakcióból.

Az Országgyűlés felfüggesztette Zagyva György Gyula jobbikos képviselő mentelmi jogát is.

A politikust korábbi frakciótársa, a Jobbik képviselőcsoportjából 2010 decemberében kizárt Pősze Lajos jelentette fel, mert állítása szerint a Képviselői Irodaház folyosóján előzetes szóváltás nélkül arcon köpte.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság ezután becsületsértés vétsége miatt indítványozta a jobbikos képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. A politikus tagadta, hogy leköpte volna Pősze Lajost, állítása szerint csak megjegyezést tett rá. Ugyanakkor a szakbizottság előtt – kijelentve, hogy az ügy politikai kárt okoz neki – kérte mentelmi jogának felfüggesztését, amit a parlament a magánvádas ügyekben megszokott gyakorlattól eltérően 291 igen szavazattal, egy nem ellenében és két tartózkodás mellett meg is tett.

A frakciók igennel szavaztak, a független Ivády Gábor nemmel, az ugyancsak független Endrésik Zsolt és Molnár Oszkár pedig tartózkodott.

A mentelmi jog felfüggesztését javasolta korábban a parlamenti szakbizottság is, mondván, az Országgyűlés tekintélyének megőrzése miatt szükséges, hogy az ügy a bíróság előtt tisztázódjon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik