Belföld

Életveszély a biciklis útvonalon

„Évekkel ezelőtt kihelyezték ide a táblát, hogy ez hivatalos biciklis túraútvonal. A baj csak az, hogy életveszélyes, mert 100-120-szal száguldanak el mellettünk az autósok, miközben az útpadkán kell egyensúlyozni” – írta olvasónk a Koroncó és Ménfőcsanak közötti állapotokra utalva. Megnéztük!

Olvasónk hívta fel figyelmünket a Koroncó és Ménfőcsanak közötti útszakaszra, mely pár évvel ezelőtt kapott új burkolatot, s amely elvileg egy biciklis túraútvonal része, ám sem bicikliút, sem bringásoknak elkülönített sáv nincs ezen a részen. A kerékpárosok az út szélén haladnak. Ezzel nincs probléma, ám mióta megjavították az utat, az autósok kihasználják a sima útburkolatot és alaposan odalépnek a gáznak.

A terepviszonyok egyébként sem ideálisak: kanyargós, bukkanókkal teli, lankás útszakaszról van szó; autóval is felelősségteljesen kell megválasztani a biztonságos sebességet. Rengeteg kerékpáros közlekedik ezen az útirányon, hiszen egy kijelölt túraútvonalról beszélünk, melyet még tábla is jelez az út mentén. Más kérdés, hogy kinek van kedve pedálozni az olykor 100 km/ órás sebességgel száguldozó autósok mellett.

Tíz éve élek Téten, s nyáron gyakran teszek hosszabb biciklitúrákat Győrbe, így a Koroncó-Ménfőcsanak közötti utat is használon. Régen nagyon rossz állapotban volt, az útburkolat széle letöredezett, nagyon nehéz volt itt bringával közlekedni, hiszen a kátyús útpadkára kellett lehúzódni az autósok elől. Mostanra már felújították, ám ennek vonzata az lett, hogy az autósok többsége felbátorodott és száguldozik az amúgy is keskeny úttesten” – írta levelében olvasónk, Kovács Dániel.

Elég félelmetes, mikor néhány kényelmes autós csak minimálisan hajlandó kikerülni a kerékpárost. Nem egyszer fordult velem elő, hogy mindössze fél méter volt a könyököm és az autós között. Természetesen nem akarom az autósokat hibáztatni, de nekik sem ártana az útviszonyoknak megfelelő sebességgel közlekedni, főként a bringások érdekében” – tette hozzá tudósítónk.

Hatalmas felelőtlenségnek tartom – és azt hiszem ezzel nem én vagyok az egyedüli kerékpáros – hogy ezt az útszakaszt ilyen állapotban valaki kijelölte biciklis útvonalnak. Záróvonal egyáltalán nincs felfestve, pedig ez oprikai szempontból az autósoknak és a bringásoknak is nagy segítség lenne, főleg sötétedés után, mert közvilágítás sincs ezen a részen, ami érthető, mert nem lakott terület” – zárja sorait Kovács Dániel.

A probléma eddig sem volt ismeretlen a Győr24 számára, hiszen rengeteg kerékpáros és túrázó jelezte már korábban is, hogy nem a legbiztonságosabb megoldást választották az illetékesek, mikor bringás útvonallá avanzsálták a fent említett útszakaszt. A „Győr – Győrság – Pannonhalma – Ravaszd – Tényő – Ménfőcsanak – Győr körtúra az interneten is megtalálható, ennek mintegy 4,5 kilométeres részét teszi ki az olvasónk által emlegetett útszakasz.

Megnéztük, hogy a felfestés valóban hiányzik-e a burkolatról, s mint fotóinkon is láthatják, valóban elférne a fehér festék. Sajnos a közeljövőben mégsem várható megoldás a problémára.

„A Ménfőcsanak és Koroncó közötti országos közúton a terelővonal felfestésével kapcsolatos észrevétel jogos, a terelővonal a jelzett szakaszon erősen lekopott, így annak újrafestése szakmailag is indokolt volna.

Fontos ugyanakkor kihangsúlyozni, hogy mint minden más tevékenységünket, a burkolati jelek festését is előre meghatározott országos, illetve megyei keretösszegből kell ellátnia társaságunknak. A 2013-as évre biztosított forrásokból forgalmas főúti szakaszokon és néhány kiemelt jelentőségű mellékúton tudtuk a szükséges munkákat elvégezni, tehát az idei évben már nem várható a szakasz burkolatjeleinek újrafestése” – mondta el a Győr24-nek Pécsi Norbert Sándor, a magyar Közút szóvivője.

„Amennyiben pénzügyi keretünk az év hátralévő részében mégis lehetővé teszi, igyekszünk megoldást találni a jelzett problémák megoldására. Addig is a jövő évi Győr-Moson-Sopron megyei burkolatjel festési listánk tervezése során figyelembe vesszük a lakossági igényeket is” – tette hozzá a szakértő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik