Belföld

Győri keleti elkerülő: 2015-re kész az első ütem

A nemzeti fejlesztési miniszter feladata, hogy gondoskodjon a beruházás legkésőbb 2015 november végi elkészülésről, illetve a következő ütemek építési engedélyének megszerzéséről 2015 december végéig.

Mintegy két év alatt kell elkészülnie a Győrt keletről elkerülő 813-as út első ütemének – áll a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányhatározatban.

A tárcavezető feladata, hogy gondoskodjon a 25 millió forintos idei költségek biztosításáról, míg a tízszer ekkora jövő évi forrásigényről a fejlesztési és a nemzetgazdasági minisztérium vezetőjének együtt kell gondoskodniuk a jövő évi büdzsé tervezése során.

A két miniszter feladata a 2015-ös – 3,95 milliárd forintra rúgó – költségek biztosításáról gondoskodni az azévi központi költségvetés tervezése során. Kattintson a fotóra a teljes tervezet megtekintéséhez!

A fejlesztési miniszter és a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladatai közé emeli a kormányhatározat azt, hogy – a 2014 és 2020 közötti uniós programozási ciklus operatív programjának elfogadását követően – vizsgálják meg a beruházás európai uniós források terhére való refinanszírozásának lehetőségét “és az európai uniós finanszírozási lehetőségek ismeretében tegyék meg a szükséges intézkedéseket”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik