Belföld

Az orbáni tanévnyitó “a képmutatás magasiskolája”

orbán (orbán)
orbán (orbán)

Az Együtt-PM szerint az Orbán-kormány oktatáspolitikája megbukott. A Fidesz szerint a kabinet hosszú távú bérfejlesztési programot indított.

Az Együtt-PM szerint a kormány sem a pedagógus-béremelésre, sem egész oktatáspolitikájára nem lehet büszke, ez utóbbi megbukott, emiatt az ország lemarad a régióhoz képest. A választási szövetség közleményben reagált a kormányfő tanévnyitó szavaira. Mint írták: Orbán Viktor tanévnyitója a képmutatás magasiskolája volt. A pedagógusok béremelésével a kormány mindössze a három éve tartó reálbércsökkenés okozta veszteségek egy részét térítette meg.

A jelenlegi, “vaskalapos szemléletű” oktatási rendszer “visszavisz minket a múltba”, amiatt “egy emberöltővel fogunk lemaradni nemcsak Nyugat-Európához, hanem a régiós versenytársainkhoz” képest is.”Államosítás államosítás hátán, dráguló tankönyvek és ellátási gondok, elárult tanárok és aggódó szülők, vezető nélkül maradt iskolák és a jogaiktól megfosztott helyi közösségek” – jellemezte a tanévkezdést az Együtt-PM.

Az Orbán-kormány oktatáspolitikája akkorát bukott, hogy nemcsak felsőbb osztályba nem léphet, de az iskolából is ki kell csapni – összegzett a választási szövetség.

A Fidesz a fanyalgóknak üzent

A rendszerváltás óta nem volt olyan év, amikor a mostanihoz hasonló átgondolt, előre mutató és stabilan kiszámítható pedagógusbér-emelési program vette volna kezdetét Magyarországon – mondta a Fidesz szóvivője Pécsett. Hoppál Péter megismételte, hogy szeptember 1-jétől 30-80 ezer forinttal nő a mintegy 150 ezer pedagógus fizetése, akik 2017-ig minden év szeptemberében újabb 10 százalékos emelésre számíthatnak.


Fotó: MTI

A kormány a gyermeket nevelő családoknak már eddig is fontos intézkedéseket hozott, a Fidesz pedig ösztönözni fogja, hogy a rezsicsökkentésnek, a családi adókedvezmény kiterjesztésének legyen folytatása. Hoppál szerint látható, hogy a baloldal a tanévkezdést kissé fanyalogva fogadja, noha korábban béremelés helyett bércsökkentést könyvelhettek el a pedagógusok, akiknek az Orbán-kormány most hosszú távú bérfejlesztési programot indított.

MSZP: a béremelés csak marketingfogás

Az MSZP szerint a pedagógusbér-emelés csupán a Fidesz-kormány kampány- és marketingcéljait szolgálja. A párt szóvivője – Hoppál Péter szavaira reagálva – úgy vélte: megállapítható, hogy kampánycélból próbálják a köznevelésért felelős államtitkár által “korábban bohócnak és ostobának nevezett” pedagógusokat megvezetni. A pedagógusok egy részének nem emelkedik a fizetése, vagy még kevesebbet is keres majd, egy részük pedig csak minimális emelést kap.

Török Zsolt azt ígérte: ha az MSZP kormányra kerül, egy igazságos többkulcsos adórendszer nyomán már az első évben jelentős nettó béremelést könyvelhet majd el a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók jelentős része. Emlékeztetett arra, hogy szocialista kormány vezetett be 50 százalékos béremelést a pedagógusok körében és Hiller István korábbi oktatási miniszter nevéhez fűződik az átfogó iskolafejlesztési program elindítása.

Az egész napos iskola nem napközi!

Amit a kormány egész napos iskolának próbál beállítani, nem más mint egy hagyományos értelemben vett napközi. A mától életbe lépett szabályzás se a tanároknak, se a diákoknak nem jó. Nem erről volt szó! – figyelmeztetett Osztálykán Ágnes annak kapcsán, hogy délután négy óráig kötelezően foglalkozásokat és felügyeletet kell biztosítani. Csakhogy a tanórák utáni valamilyen foglalkozás és felügyelet biztosítása nem újdonság, ezt úgy hívják, hogy napközi! – írta.
Az egész napos iskola a gyerekek iskolai idejét rugalmasan töltené ki tanórákkal. A tanárok több figyelmet fordíthatnának egy-egy tanulóra, akikkel speciális egyéni nevelés keretében tudnának foglalkozni. Az LMP ezt támogatná, de hiába beszél a kormány az egész napos iskoláról, annak feltételei nem adottak – közölte az Országgyűlés Oktatási, tudományos és kutatási bizottságának alelnöke.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik