Belföld

Vasárnaptól új taxitarifák a fővárosban

taxi(1)(960x640)(1).jpg (taxi)
taxi(1)(960x640)(1).jpg (taxi)

Jönnek a fix díjak, többet fizet az utas.

Kapcsolódó cikkek

Vasárnaptól változnak a budapesti taxizási szabályok, életbe lép a hatósági rögzített ár.

A fővárosi taxik az eddigi maximált ár helyett fix viteldíjjal fuvaroznak. Ennek alapdíja 450 forint lesz, kilométerenként 280 forintot, várakozásnál pedig percenként 70 forintot kell fizetni. A jelenlegi maximált árat 1998-ban vezették be, ez 300 forintos alapdíjat, 240 forintos kilométer- és 60 forintos percdíjat állapított meg. Emelt tarifaktegóriában 420 forintos alapdíjat, 336 forintos kilométer- és 84 forintos percdíjat számolhatott fel legfeljebb a taxis.

A szeptember elsején életbe lépő új taxirendelet nyomán eltűnnek a kedvezmények, így a ferihegyi repülőtérre utazóknál használt transzferdíj, és a szerződéses partnereknél alkalmazott kedvezményes tarifa is.
Ez korábbi sajtóhírek szerint azt jelenti, hogy az eddigi 5 ezer helyett, 8-9 ezer forintért lehet majd kijutni a reptérre.

Egyéb változások csúsznak

A rendeletben szerepelnek a taxik küllemére vonatkozó előírások is, 2014 augusztus végéig minden taxinak sárgának kell lennie. Az autók színváltása az éves droszthasználati engedélyek lejártával fokozatosan történik, új engedélyt már csak sárga taxik kaphatnak.

A műszaki előírások csak később lépnek életbe: azokra, akiknek a rendelet április 18-ai kihirdetésének napján volt engedélyük, 2014. január 15-éig nem vonatkoznak az autó korhatárára vonatkozó szabályok, január 16. és 2015. június 30. között legfeljebb 15 éves autóval is taxizhatnak. A rendeletben szereplő 10 éves korhatári megkötést rájuk csak 2015. július elsejétől kell alkalmazni. Azok viszont, akiknek a rendelet kihirdetésének napján nem volt érvényes taxiengedélyük, csak 10 évnél fiatalabb autóval kezdhetnek taxizni.

A járművek teljesítményére, környezetvédelmi besorolására, csomagtartóméretére vonatkozó rendelkezéseket szintén csak 2015. július elsejével kell alkalmazni azok esetében, akiknek április 18-án, a kihirdetés napján volt taxiengedélyük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik