Ha mégis lesz, akkor illene megváltoztatni a címét, mert az előadás nem más, mint a rendező „elcseszett kísérletezése és szubjektív felindulása, mellyel kristálytisztán bizonyította, hogy alkalmatlan az István, a király méltó megrendezésére” – írja a politikai elemző a Magyar Nemzetnél vezetett blogjában. Fricz Tamás elismeri, nem színikritikus, így nem is indokolja részletesen véleményét.
Fotó: MTI/Kallos Bea
A botrány tanulságairól úgy véli: Alföldi a rendezéssel kikerült a középpontból, mert „méltatlanul viselkedett egy művel”. Noha Szörényi Levente ezt cáfolta, Fricz szerint a rendező nem értette meg a darab lényegét és azt, hogy a „harmincéves István, a király már régen bekerült a klasszikus, nagy nemzeti drámák sorába, mint többek között a Bánk bán vagy Az ember tragédiája.”
A politológus szerint az Alföldi-féle rendezés nem posztmodern, csak ostobán, bután értékromboló. Minden országnak léteznek klasszikus, nemzeti összetartás-tudatot megalapozó művei, „amelyeket az önmagát a nemzetközösség részének tekintő művészek, rendezők tiszteletben tartanak és nem forgatnak ki a sarkaikból, mint tette azt a fenti szempontokra totálisan érzéketlen Alföldi” – írta.
A vitába beszálló politológus szerint Alföldi nem polgárpukkasztó, izgalmas, „további vitákat kiváltó, elgondolkodtató és vitákra ingerlő, végső értelmében tehát hasznos művet hozott létre, hanem egy lehervasztó, érdektelen, közhelyes semmit, amitől az embernek még az élettől is elmegy a kedve. Sokan láttak egy borzalmat, aminek nem kellett volna létrejönnie. Ennyi történt, semmi más”.
Fricz Tamás szerint gyorsan el kellene felejteni a szegedi előadást, de „szerencsétlenségünkre még itt áll előttünk egy augusztus 30-i „bemutató” a budapesti Arénában is. De hát túlélt már ez az ország nagyobb viharokat is…” A politológus abban mindenesetre biztos, hogy a szegedi bemutató után nem a politikát, hanem Alföldit unják egyre többen.
Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely
Korábban a darab Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas zeneszerzője kiállt Alföldi mellett. Az alkotó egyedül azt kifogásolta, hogy a rendező beáldozta az eredeti darab hangzásvilágát. “Hiába, hogy az élő zenekar csodálatosan szól, de a tempók nem voltak a helyükön, és kétségtelen, hogy a prózai színészek nagy része nem állt az énektudás magaslatán”. Szörényi Levente az Alföldi-féle rendezés kiemelt részeit nagyon fontosnak nevezte, és úgy vélte: valamiféle szennyhullám tör elő az emberekből, ami abszolút tetten érhető az interneten, pedig az István, a király – mint mű – megkarcolhatatlan.
“Lehet rajta kísérletezni, de ledobja magáról. Ezzel egyetért. A darab üzenete nem változott a 30 évvel ezelőtti korhoz képest és az üzenet összeáll a műben, amellyel azt akarta elérni, hogy próbáljunk meg kiegyezni egymással, legalább a minimumokban. Nemcsak a politika, mert az reménytelen dolog, “hanem mi emberek a hétköznapi életben próbáljunk meg olyan kapcsolatokat erősíteni egymással, hogy elviselhető legyen az életünk”.
Korábban lapunk megírta, hogy az összes magyar ember eredendően ért a színházcsináláshoz (ugyanígy a médiához, focihoz, politikához, gazdasághoz, orvostudományhoz, főzéshez, zenéhez illetve általában a mások dolgához), ezért minden nézet relevánsnak tekinthető. Kivéve, amelyik nem, de bárki, bármelyik nézetet is vallja, egy valamit be kell látni: Alföldi Róbert elérte, hogy a fél ország egy színházi előadásról beszél.
