Belföld

Dunaferr leépítés: Varga Mihály segítséget ígér

varga-mihaly(210x140)(1).jpg (varga mihály, )
varga-mihaly(210x140)(1).jpg (varga mihály, )

A kormány minden segítséget megad az ISD Dunaferr Zrt. létszámleépítésében érintett dolgozóinak, a cégre szükség van - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn Dunaújvárosban a cég vezetésével folytatott személyes egyeztetést követően.

Varga: a kormány minden segítséget megad az érintetteknek

“A helyzet komoly, 1500 család megélhetéséről van szó” – fogalmazott a nemzetgazdasági miniszter, hozzátéve, hogy a Dunaferr 2004-es privatizációja óta a kormány lehetőségei korlátozottak, mivel a cég magántulajdonban van.

Hozzátette: a cég vezetésével december óta kapcsolatban vannak, mivel időről-időre felmerült, hogy az acélgyártó veszteségeit bizonyos mértékű elbocsátással lehet mérsékelni.

Varga Mihály az eddig megtett intézkedések között említette, hogy a minisztérium részéről Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár folyamatos kapcsolatban van a cégvezetéssel és az érdekképviseletekkel annak érdekében, hogy az átalakulás minél fájdalommentesebb legyen.

Utasítást adott arra is, hogy a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat mérje fel a Dunaújvárosban, a megyében és a szomszédos megyékben meglévő álláshelyeket. A munkaügyi szolgálat helyben külön ügyfélszolgálati irodát fog létrehozni. Szavai szerint a kormány a város önkormányzatával is folyamatosan egyeztet a kialakult helyzetről, és minden támogatást megad.

Segíthet a Hankook?

Varga azt is hangsúlyozta,hogy a Dunaferr vezetése ígéretet tett arra, hogy akit lehet, azt a cégen belül elhelyeznek. Felmerült, hogy a Hankook gumiabroncsgyártó dunaújvárosi beruházása sok új munkahelyet teremt, az elbocsátásra kerülő dolgozók nagy részét el lehet majd ott helyezni.

A kormány azt szeretné, ha az emberek éreznék, hogy ebben a helyzetben minden lehetséges segítséget megadnak számukra – mondta Varga Mihály.

MTI Fotó: Kovács Attila

A Dunaferrre szükség van, a cég nyereségessé tehető, de az átalakításra szükség van. Az első információk szerint elsősorban az adminisztratív dolgozókról válnak meg – mondta Varga Mihály. Kérdésre válaszolva kijelentette, hogy a Dunaferr “visszaállamosítása” nem merült fel.

Jelenlegi létszámmal nem működhet tovább a Dunaferr

Evgeny Tankhilevich cégvezető szerint a cég nehéz helyzete a 2008-as világgazdasági válság óta tart, az ütemezett, 1500 fős létszámcsökkentés egy éven belül biztosan nem fejeződik be.

Az biztos, hogy a jelenlegi létszámmal a Dunaferr nem folytathatja a működését. Az elbocsátások a jogszabályokban előírt egyeztetéseket követően kezdődhetnek el, az érintett dolgozók leghamarabb egy hónap múlva értesülhetnek majd a döntésről – mondta. A leépítés az ISD Dunaferr Zrt.-nél 890 főt érint, a vállalatcsoport tagvállalatainál további 610 dolgozót, de 1500 munkatársnál többet nem küldenek el, ezt később jelentik be a munkaügyi központnál.

Szólt arról is, hogy a cég alapítványának támogatásával az elbocsátott dolgozók egy évig fizetésük 80 százalékát megkaphatják, és átképzést is biztosítanak részükre.

A cégnél erre és a végkielégítésekre 5 milliárd forintot különítettek el – mondta a cégvezető. Közlése szerint a folyamatban lévő beruházásokat, a kohóátépítést folytatják, a termékkibocsátást jövőre 10 százalékkal, 2015-től pedig 25 százalékkal tervezik növelni. Kiemelte: a nyersvasgyártás megmarad Dunaújvárosban, ezt a tulajdonosok legutóbb egy hete erősítették meg.

A menedzsment nemet mond az államosításra

A cégvezető nem hallott az államosításról, de erre a lehetőségre a menedzsment biztosan nemet mondana. A vállalat vesztesége az utóbbi két évben közel 50 milliárd forintot tett ki, de a Dunaferr nyereségessé tehető – hangsúlyozta Evgeny Tankhilevich. Június végén a cégvezetés tájékoztatása szerint a ISD Dunaferr társaságcsoportnál 7522 munkavállalót foglalkoztattak, közülük 6837 a saját és 685 a kölcsönzött munkavállaló.

MTI Fotó: Kovács Attila

Szakszervezetek: a leépítés ellehetetleníti a kohászatot

A szakszervezetek álláspontja szerint az ISD Dunaferr Zrt.-nél nincsen ezerötszáz fölösleges állás, a leépítés a kohászati technológia ellehetetlenüléséhez vezet – jelentette ki a Liga Szakszervezetek elnöke hétfőn Dunaújvárosban.

Gaskó István ugyanakkor hangsúlyozta: a kormány és a szakszervezetek együttműködnek a bejelentett létszámleépítés miatt kialakult konfliktus kezelésében.

A Liga Szakszervezetek elnökének közlése szerint a csoportos létszámleépítés előtti eljárásokat a menedzsment eddig nem kezdeményezte. Szerinte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a cégnél tett hétfői látogatásának célja azt volt, hogy megismerje a szakszervezeteknek a Dunai Vasmű helyzetéről kialakított álláspontját. Ez azonban korlátozott, mivel a menedzsment a szakszervezetet eddig nem tájékoztatta a kialakult helyzetről, az érdekvédelem “esetenként a sajtóból többet tud meg”, mint az érintettektől – jegyezte meg.

Születhet kompromisszum?

A foglalkoztatási nehézség enyhítésére látszanak megoldások, de ezeknek a részleteit még ki kell dolgozni – tette hozzá. A szakszervezetek számára a legfontosabb a munkahelyek megtartása, a munkavállalók érdekében készek a kompromisszumokra – mondta, hozzátéve, hogy jelenleg érdemi megkeresés nem érkezett. Szavai szerint az eddig szóba került átképzés csak végső megoldás lehet.

Bíznak abban, hogy a vezérigazgató júniusi kohásznapon tett bejelentése megvalósul. Közlése szerint akkor a szakszervezetek és a munkavállalók lemondtak a karácsonyi pénzük kifizetéséről a kohófelújítás érdekében. Ha a beruházás idén nem valósul meg, a kohászoknak jár a karácsonyi pénz – közölte.

Borbély Zoltán, a cég központi üzemi tanácsának elnöke úgy vélte, hogy az elbocsátott dolgozók a környéken nagyon nehezen találhatnak állást, mivel a kohászat speciális szakma. Szerinte rövid távon az ISD Dunaferr Zrt. alapítványa által felajánlott megoldás segít az embereken, eszerint a leépített dolgozók bérük 80 százalékát megkapják egy évig, és átképzést biztosítanak a részükre. Egy éven túl a politika szereplőinek a munkahelyteremtésre kell fókuszálniuk – vélekedett.

Borbély Zoltán szerint a cégtől zömében középkorú nőket fognak elbocsátani, akik közül keveset tudnak majd alkalmazni a Hankook gumiabroncs gyárában.

Kitért arra is, hogy a szellemi és fizikai dolgozók aránya a Dunaferrnél 70-30 százalékos a fizikai dolgozók javára, de elképzelhetetlennek tartotta a szellemi munkaerő ilyen mértékű leépítését. Elmondta azt is: a tulajdonos 10 napja még azt közölte az üzemi tanáccsal, hogy nem hajt végre tevékenységkiszervezést, viszont enélkül nem lehet végrehajtani a csökkentést.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik