Belföld

Ötszáz kilométert kell vezetni a jogsihoz

jogosítvány (jogosítvány, )
jogosítvány (jogosítvány, )

Az eddigi 30 óra kötelező gyakorlat mellett a jövőben 580 kilométert is le kell vezetni a B-kategóriás jogosítvány megszerzéséhez.

Kapcsolódó cikkek

A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) a vezetési tapasztalat és az alapvető technikák jobb elsajátítása érdekében kezdeményezte a csütörtökön hatályba lépő változtatásokat.

Az egyik legfontosabb módosítás, hogy a gyakorlati vizsgára jelentkezőknek ezentúl kötelező, kilométerben meghatározott menettávolságokat is teljesíteniük kell az előírt óraszámok mellett. Ez a B-kategóriás, vagyis a normál személygépkocsik vezetésére jogosító igazolvány esetében 580 kilométer megtételét jelenti a vizsga előtt. Az NKH szerint a változtatás megszüntetheti azt a hibás gyakorlatot, amellyel a tanulók „szinte álló autóban” tanulnak vezetni.

Újdonság továbbá, hogy a tanulóknak a közúti közlekedés szabályairól szóló elméleti vizsga első előadásának napjától számított egy éven belül le kell vizsgázniuk. A határidőt elmulasztóknak újra kell kezdeniük a tanfolyamot. Ezt a szabályt az október 1-je után induló tanfolyamokra kell alkalmazni.

A motoros jogosítványra jelentkezőket érinti, hogy az elméleti tanfolyam és vizsga alól is mentesülnek azok, akik két éven belül jelentkeznek az újabb motoros kategóriára. A két éven túl jelentkezőknek sem kell a teljes tanfolyamot elvégezniük, nekik – kategóriától függően – meghatározott óraszámú oktatásban kell részt venniük.

Egyszerűsödtek a képzésre beiratkozás feltételei, nem lesz szükséges az orvosi alkalmasság, illetőleg az alapfokú iskolai végzettség igazolása a képzésre történő felvételkor. Ezekről a tanulónak elegendő lesz nyilatkoznia, de a tanulót tájékoztatni kell a vizsga későbbi feltételeiről. Az elméleti vizsgáztatást érinti még, hogy a hallássérültek is tehetnek szóbeli vizsgát, amelyen a közlekedési hatóság által kirendelt jelnyelvi tolmács működik közre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik