Belföld

Földbérlet: több nyertes lehet

szantofold(960x640)(2).jpg (szántóföld, aratás)
szantofold(960x640)(2).jpg (szántóföld, aratás)

Módosultak az állami földek bérbeadási szabályai.

A Nemzeti Földalapba tartozó, több földrészletből álló, de legalább 100 hektáros terület bérbeadási pályázatain több nyertest is lehet hirdetni, az értékelő bizottság javaslata szerinti megosztásban – az erről szóló kormányrendelet a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.

A 2010-es kormányrendeletet módosító jogszabály szerint a pályázók figyelmét már a kiírásban fel kell hívni a több nyertes lehetőségére, a pályázónak pedig alá kell írnia azt a nyilatkozatot, amelyben ezt tudomásul veszi. A bírálatnál első helyre kerül az összességében legelőnyösebb ajánlatott tett pályázó, majd nyertessé nyilváníthatók azok is, akik hozzá képest 10 százalékkal kevesebb pontszámot értek el.

A nyertesek száma a bérbe adandó terület nagyságától függ: az első számú nyertesen túl, 100-150 hektár között további egy, 150-200 hektár között kettő, 200-250 hektár között három, afelett pedig további négy pályázó nyilvánítható nyertesnek.
A sorrend a pontszám alapján alakul ki, a föld felosztására közöttük az értékelő bizottság tesz javaslatot, a nyertesekkel egy okiratban köti meg a bérleti szerződést a Nemzeti Földalap azzal, hogy őket együttműködésre kötelezi.

A rendelet péntektől hatályos, így a már meghirdetett, de még nem értékelt pályázatokra is vonatkozik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik