Belföld

Iskolakezdés felnőtteknek gigaáron?

felnőttképzés (tanterem, felnőttképzés, tanárok, iskola,)
felnőttképzés (tanterem, felnőttképzés, tanárok, iskola,)

Szeptembertől 1300-ról 638-ra csökken az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő államilag elismert képesítések száma.

Kiszűrik a rendszerből a felesleges, nívótlan tanfolyamokat, néhány esetben viszont többszörösére növelték az óraszámot, ami az árak drasztikus emelkedését is maga után vonhatja – írja a Magyar Nemzet. Változik a vizsgarendszer is: a jövőben komplex vizsgát kell tenni az összes tárgyból egyszerre. Ha egy vizsgarész nem sikerül, az egészet meg kell ismételni. A számonkérés ugyanakkor rövidül, maximum két napig tarthat.

Lakos István, a Felnőttképzők Szövetségének elnöke a változások egyik fontos hozadékának tartja, hogy az új rendszerben megnőtt azon képesítések aránya, amelyek szélesebb alapokat adnak és egyszerre több munkakör betöltésére is képessé teszik a hallgatót. A lapnak nyilatkozva megjegyezte ugyanakkor, hogy egyes szakmáknál az előírt óraszám-növelés a tandíjak olyan emelkedését okozhatja, ami jelentősen visszaveti a tanfolyamok iránti keresletet.

Augusztus 31-ig még lehet a jelenlegi képzésre jelentkezni és megszerezni egy szakmai képesítést 250-300 óra alatt. Félő, hogy az 1000 órás tanfolyamok, melyet az új rendszer előír, család és munka mellett vállalhatatlanok lesznek – mondta Virág Gergő, a Drégelyvár Oktatási Központ vezetője a Rádió Orient műsorában. A szakszervezetek.hu által idézett beszélgetésben elhangzott, hogy az OKJ-s képzésen résztvevők száma már így is alacsony, az utóbbi időben csak a szakmát adó, konkrét elhelyezkedés reményében jelentkeznek.

Az új rendszer munka, család, esetleg Gyes mellett már vállalhatatlan lesz, a képzési idő 2-3 évre emelése már nem belátható perspektíva egy felnőtt életében. A cél a képzés minőségének javítása, de míg Nyugaton a távoktatás a képzésbe beépül és az internetre alapozzák az oktatást, amellyel időt, pénzt, energiát lehet megspórolni, addig nálunk a tanteremben ülős, hosszú képzést preferálják.

A fizetős felnőttképzés teljesen szabadáras, az is marad. Ez most az óraszámemelésmértékével nőhet, de ha nem lesz elég jelentkező, akkor a képzési központok nem emelik majd áraikat. Ha viszont lesz fizetőképes kereslet, akkor négyszeresére is nőhet a fizetendő összeg – véli a Drégelyvár Oktatási Központ vezetője. Az előzetes tudás beszámítására nincs központi szabályozás, a képző cég dönti el, mit fogad el. Ez visszaélésekre adhat lehetőséget, ha a cég úgy dönt, több előzetes tudást is beszámít, az óraszám és a költség is csökkenhet. Ez nem is kiskapu, hanem „egy várkapu a visszaélésekre” – tette hozzá a szakember.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik