Belföld

Beismerő vallomást tett a vásárhelyi emberölés gyanúsítottja

Bár maga hívta a rendőröket, a kiérkezésüket már nem akarta megvárni. A férfi végül beismerő vallomást tett.

Mint azt korábban megírtuk, a gyanú szerint T. Sándor tegnap délután hazament a Hódmezővásárhely külterületén lévő házukhoz, ahol előzetes szóváltás nélkül egy késsel többször megszúrta anyja 67 éves élettársát, aki ennek következtében néhány percen belül meghalt. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint korábbi sérelmek vezettek a késeléshez. A gyanúsított ezután maga hívta a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság ügyeletét. A helyszínre érkező rendőrök elfogták a 31 éves férfit, aki akkor már azt tervezte, hogy nem várja meg az egyenruhásokat. Végül nem tanúsított ellenállást.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki gyanúsítottként T. Sándort, aki beismerő vallomást tett. Tettére érdemi magyarázatot nem adott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik