Ez a fertőrákosi és a Páneurópai Piknik emlékhelyhez vezető út lenne. A két szakasz ráadásul felújításra szorul, ennek költségei százmillió forintos nagyságrendet tesznek ki – tette hozzá.
A két út “jogilag beilleszthető az országos közúthálózatba”, mivel az egyik határátkelőhelyhez, a másik pedig egy kikötőhöz vezet – említette meg Völner Pál, aki szerint nyilvánvalóan állami feladat lesz a két szakasz felújítása.
Az államtitkár emlékeztetett arra: Fodor Tamás soproni polgármester (Fidesz) a júniusban Fertődön tartott kihelyezett kormányülésen már felvetette ezt a kérdést, ezt az igényt konkretizálták most.
Völner Pál hozzátette: a megbeszélésen szóba került a Fertő tavat megkerülő, már tervezés alatt lévő kerékpárút kérdése. Utalt arra, hogy az év végén záruló uniós fejlesztési ciklusban kerékpárút-projektekre fordítható pénteket már lekötötték, de a 2014 és 2020 közötti időszakban pár éven belül meg fogják építeni ezt.
Az államtitkár kitért arra is, hogy már folynak a tárgyalások a Sopront délről elkerülő út megvalósításáról, jelenleg az a cél, hogy lezáruljanak a nyomvonalról folyó egyeztetések.