Bogdán László az idén lépte át a nagykorúság küszöbét, de már most sikeres. Talpraesettségének és mecénásainak köszönhetően az lehet belőle, ami mindig is szeretett volna lenni. Grafikus.
Fotó: Facebook
Hosszú út
Rögös út vezetett odáig, hogy Floridába mehessen, hiszen saját pénzből soha nem jutott volna el a tengerentúlra. Szülei mindig is dolgoztak, de megnehezíti az életüket, hogy László apja szívbeteg lett. Így a szülők az anya, Teréz minimálbéres fizetéséből és az időközben leszázalékolt apa nyugdíjából nevelnek három gyermeket.
László nem panaszkodik, 16 évesen kezébe vette a sorsát, és úgy döntött: megpályáz egy külföldi ösztöndíjat. Szülei meglepetésére a 300 jelentkezőből, háromfordulós rosta után a fiúk is bekerült abba 15 főbe, akik ezután Olaszországba koptathatták az iskolapadot (United World College of the Adriatic), hogy nemzetközi érettségit szerezzenek. A távolság miatt nehezen engedték el egyetlen fiúkat, de már nem bánják, hogy hagyták magukat rábeszélni. Igaz, az elmúlt két évben alig látták, mert évente kétszer, karácsonykor és a nyári szünetekben tudott csak hazajönni.
Kitartás
László kitartóan tanult. Sok kultúrát megismert, hiszen az iskola célja is az, hogy a nemzetközi kapcsolatokat fejlessze és harmóniát teremtsen a világban. A tanítás egyébként angol nyelven zajlott, de Lászlóra ragadt némi olasz is, amit a helyi öregek otthonának köszönhet. Igen, jól olvasták. A program feltételül szabja, hogy önkénteskedjenek a fiatalok. Ezért László hetente kétszer angolt oktatott az időseknek, akik cserébe olasszal „fizettek”.
„Szerettem az ott töltött időt, mert nagyon örültek nekünk. Többüket sajnos nem látogattak a hozzátartozói, így mi jelentettük nekik a szórakozást, tőlünk kaptak törődést. Lucia nénit szerettem a legjobban, nagyon jó volt a nyelvérzéke, főleg, ha azt nézem, hogy közel járt a nyolcvanhoz.”
Lászlót lapunknak azt mondja, akiben megvan az akarat, az ki tud törni. Benne márpedig van. Tisztában van vele, hogy itthon is kitanulhatná a szakmát, de úgy látja, külföldön nagyobb esélye van az elhelyezkedésre, és valljuk be, nem mindenki büszkélkedhet 45 millió forintos ösztöndíjjal. Márpedig az elkövetkezendő négy év tandíja, kollégium díja és a teljes ellátás közel ennyibe kerül Florida egyik leghíresebb iskolájában, a Ringlin College of Art and Desing-ban. A kilencvenépületes iskolában olyan híres emberek is megfordultak vendégként, mint a Golden Globe-díjas Dylan McDermott vagy éppen Andie MacDowell színésznő.
Most Lászlón a sor, hogy bizonyítson és tervezzen. Egyébként nem zárta ki annak a lehetőségét sem, hogy idővel itthon próbál szerencsét.