Belföld

Ügynökügy: Schiffer feladatot adna Orbánnak

Schiffer András benyújtotta országgyűlési határozati javaslatát az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről.

AZ LMP politikusa azt szeretné, ha a parlament kifejezné elkötelezettségét az iránt, hogy minden magyar állampolgárnak joga van a múlt megismeréséhez. Szerinte azoknak, „akiket a múlt rendszerben politikai nézeteik miatt üldöztek, információs kárpótlás jár”. Schiffer András kimondatná az Országgyűléssel, hogy az állambiztonsági múlt megismerhetővé tétele és a politikai meggyőződésük miatt üldözöttek információs kárpótlásának kiteljesítése nem tűr további halasztást. Ez szerinte a rendszerváltás több mint két évtizedes adóssága, ezért a kormánynak 2013. december 31-ig be kellene nyújtani törvényjavaslatát az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről.

Az LMP politikusának indokolása szerint az „egész politikai elit a rendszerváltás óta, a második Orbán-kormány pedig – ígéreteivel szemben, a saját magának szabott határidőket többszörösen megszegve és a Lehet Más a Politika sorozatos próbálkozásai ellenére – több mint három éve adós a megnyugtató megoldással az aktanyilvánosság ügyében. Az Országgyűlés kiemelt feladata a múlt feltárásának és az információs kárpótlásnak az elősegítése, a múlt ismerete nélkül ugyanis sem a morális, sem a jogi ítélkezés nem lehet kellően megalapozott – emlékeztet Schiffer András, akivel nagyinterjúnkat itt olvashatja.

A független képviselő korábban emlékeztetett rá, hogy a parlamenti többség már háromszor utasította el az LMP aktanyilvánosságot célzó kezdeményezését. Ezt azzal indokolták, hogy az indítványt nem találták megfelelő minőségűnek, pedig a javaslatot az LMP a kormánypártok korábban hangoztatott aggályait orvosolva készítette el – tette hozzá.  Az LMP társelnöke jelezte, a kétharmados többség három év alatt nem volt képes arra, hogy biztosítsa az aktanyilvánosságot.

Schiffer András úgy fogalmazott, ha határozati javaslatát elutasítják, azzal a Fidesz–KDNP azt bizonyítja, hogy ők maguk is a továbbélő hálózatok foglyai, hiszen nem pusztán a múlt tisztázásáról vagy erkölcsi elégtételről van szó. A mai napig rengeteg jel mutat arra, hogy a rendszerváltozás utáni politikai, gazdasági és kulturális átalakulást nagymértékben szőtték át a túlélő állambiztonsági hálózatok – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik