Belföld

Ezért nem szavazott a PM ügynökügyben

karácsony gergely (karácsony gergely, )
karácsony gergely (karácsony gergely, )

Házon kívül volt mindenki, és egyébként sem sorsdöntő az ő 8 szavazatuk.

Kapcsolódó cikkek

Hétfőn este szavaztak arról, hogy napirendre kerüljön-e az LMP-s Schiffer András javaslata az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről. A kormánytöbbség leszavazta a tárgysorozatba vételt, ami annyit jelent, hogy vitázni sem lehet a javaslatról.

Az ügy egyik legérdekesebb vonulata az volt, hogy az LMP-ből kivált PM – csakúgy, mint a Gyurcsány-féle DK – nem szavazott, holott az LMP tagjaként még ők is a nyilvánosságra hozatal mellett érveltek.

Karácsony Gergely, a PM képviselői csoportjának vezetője a Hír24-nek elmondta, természetesen továbbra is elkötelezettek, és egyetértenek az LMP-s javaslat tartalmával is. Nem ezért nem szavaztak, hanem azért, mert mindenki távol volt.

“Az országjárást és az egyéb programokat nehéz összeegyeztetni. A mi nyolc szavazatunk egyébként is kevésbé sorsdöntő” – magyarázta Karácsony Gergely, hangsúlyozva: az, hogy egyáltalán volt erről szavazás, három PM-es képviselő aláírásának is köszönhető.

Az illetékes bizottságban ugyanis nem kapott elég támogatást a javaslat tárgysorozatba vétele, ilyen esetekben pedig a képviselőknek lehetőségük van aláírással támogatni, hogy legyen parlamenti szavazás a tárgysorozatba vételről. Ehhez 10 aláírás kellett, ebből három a PM-esektől származott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik