Belföld

Így ösztönöznék a diplomás fiatalok gyermekvállalását

siro-kisbaba(210x140)(2).jpg (kisbaba, )
siro-kisbaba(210x140)(2).jpg (kisbaba, )

A fiatal diplomások gyermekvállalását ösztönző törvénymódosító javaslatot nyújtott a parlament elé Szili Katalin független országgyűlési képviselő.

A volt házelnök, jelenleg a Szociális Unió elnöke a változtatás szükségességét az MTI-nek azzal indokolta, hogy a felsőfoktatásból frissen kikerülő, korábbi munkaviszonnyal nem rendelkező fiatalok jelenleg nem kaphatnak gyermekgondozási díjat, más néven gyedet. Ennek hiányában pedig csak a gyermekgondozási segély, vagyis a gyes vehető igénybe, amely az öregségi nyugdíj legkisebb összegével egyezik meg.

Szili Katalin módosító javaslatában ezért a friss diplomásoknak is elérhetővé tenné a gyedet, ami több mint másfélszeresére emelné igénybe vehető juttatásaik összegét. Az érintettek így egy évig havonta 45 ezer forint gyedet kaphatnának a kevesebb mint 26 ezer forintos gyes helyett.

A Szociális Unió a jövő évtől megszülető gyermekek esetében vezetné be a kedvezményt, amely számításaik alapján összességében – 10 ezer érintett kismamával tervezve – 2,5 milliárd forinttal terhelné a jövő évi költségvetést a gyed kifizetés éves 92 milliárdos összege mellett.

Mint megírtuk, a kormány is dolgozik egy a gyermekvállalást serkentő demográfiai intézkedéscsomag kidolgozásán.

A kormány családpolitikai programja szerint a mostani 64 ezer helyett 228 ezer forinttal támogatnák az első gyermek megszületését. Rugalmas lehet a gyed, és kétszeresére nőhet a szocpol összege.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik