Belföld

Tárt karokkal várja Ángyánt a Jobbik

A földtörvény nemcsak botrányos, hanem érvénytelen – állítja két jobbikos honatya. Radikális iratmegsemmisítés Áder ablaka alatt.

„Csaba, a hazaárulósat mutassuk szerinted, vagy az anyaföldes legyen?” „Legyen a hazaárulós, aztán úgyis megfordítjuk” – válaszolta Gyüre Csaba (Jobbik) pártja egyik aktivistájának a Sándor-palota előtt. Hamar kiderült: egy kétoldalas molinóról van szó, amelyet rögvest ki is feszítenének Gyüre, képviselőtársa, Magyar Zoltán és egy iratmegsemmisítő mögé, csak előbb egyeztetni kell a háttérben épp őrségváltásra készülő kormányőrökkel. Dobolás lesz ugyanis, meg menetelés, épp ott, ahol a performanszra készülnek, meg kellene várni tehát, amíg a parancsnok jelzi, hogy minden oké, tiszta a terep. Hiába, nem könnyű megsemmisíteni a most elfogadott földtörvényt.


Fotók: Neményi Márton

Igaz, az ominózus jogszabály (hivatalos nevén: földforgalmi törvény) példátlan közelségbe sodorta egymáshoz az ellenzéki pártokat, talán a trafikmutyi kapcsán volt hasonló. Az érvek hasonlóak, legfeljebb a szóhasználat más: míg az LMP és a PM szerint a földfelhalmozásnak, így a kormányközeli földesuraknak kedvez a törvény (fejenként akár 1800 hektár is elnyerhető, a családtagok földjeit pedig nem számolják egybe), amely éppen hogy nem védi a helyi munkásokat és gazdákat, a Jobbik ezen felül a magyarságot is félti a hazai földre sóvárgó külföldi cégektől.

A radikálisok titokban talán még a törvény ellen folyamatosan tiltakozó Szabó Rebekára is büszkék, bár ezt sosem vallanák be. A terv még magán a Fideszen belül sem ment át zökkenő nélkül, Ángyán József és Bencsik János is tiltakozott (verbálisan és módosítók formájában); utóbbi végül elhallgatott, Ángyán esetében pedig (régóta esedékes) szakítás lett a vége.

Arra egyébként, hogy az új földtörvény mit jelent majd a gyakorlatban, Bábonymegyeren találtunk tökéletes példát.

A jogszabályt pénteken, ahogy várható volt, elfogadták, lett is belőle balhé, pedig a Jobbik szerint az egész úgy, ahogy van, érvénytelen. A házszabály szerint bármely frakció kérhet név szerinti szavazást, ezt a radikálisok megtették, mégsem történt meg – fejtette ki Gyüre Csaba a molinó előtt, rajta az agyonhasznált hazaárulók szóval. A házelnöknek pedig mindezek után be kellett volna rekesztenie az ülést, nem szünetet elrendelni, míg pénteken ez utóbbi történt. Ez két olyan szabályszegés, amely alapján érvénytelen a törvény. Az pedig csak hab a tortán, hogy hétfőre „pitiáner módon” kitiltották a Parlamentből a Jobbik összes munkatársát: a képviselőkön kívül egy párthoz köthető háttérmunkásnak, szakértőnek, vendégnek sem működött a belépőkártyája.

Magyar Zoltán szerint a szakma is vállalhatatlannak tartja a jövő májusban elvileg életbe lépő törvényt, Ángyán szavai pedig végképp legitimálják a további tiltakozást. Most kerekasztalra, tüntetésekre készülnek, és szeretnék valahogy a városlakókkal is megértetni, hogy számukra is létkérdés, mi folyik a földeken. Riporteri kérdésre elmondta: Ángyánnal bármikor együttműködnének, aki „ilyen hitelesen védi a magyar földet”, azt szeretettel várják. Konkrétumok még nincsenek.

A kormány egyébként lazán átírta a magyar nyelv szabályait – mondta Magyar, hiszen bár külföldiek elvileg nem vehetnek hazai földet, ez valamiért a hollandokra, németekre, osztrákokra nem vonatkozik. Egyszóval az egész „azoknak az oligarcháknak jó, akik lediktálták a magyar kormánynak a törvényt”.

Ezek után a két jobbikos bebizonyította, hogy a földtörvény sorsa nem az ő – egyébként az ötödik kerületi irodából kölcsönkért – iratmegsemmisítőjükön múlik majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik