Imre Bálint június 29-én, Péter-Pál napján, az aratás hagyományos kezdetekor lesz éppen 90 éves. Egy igazi paraszt ember. A szó legnemesebb értelmében. Sokat látott, sokat megélt. Történelmi időket. Háborút, diktatúrákat, rendszerváltásokat, a vidéki életforma átalakulását. Születésnapja közeledtével, a kedvünkért nosztalgiázott kicsit. Mesélt élete elmúlt kilenc évtizedéről.
Bálint bácsi 1923-ban született, paraszti családban. 13 éves kora óta dolgozik. Mint mondja, a földeken, vagy az állatok mellett. Mindig ahol kellett.
– Hóban, fagyban, bokáig érő sárban vagy porban, csizma nélkül. Többet jártam akkoriban mezítláb, mint más egész életében – emlékszik vissza kedélyesen.
Mindig szívesen idézi fel azokat az éveket. Saját bevallása szerint, a munkás napokkal együtt is élete legboldogabb időszaka volt.
Aztán jött a háború és a katonaság. 1944-ben a Felvidékre került, majd 1945 májusában Németországba, hadifogságba.
– Másfél év után jöttünk haza. Hegyeshalomtól elsötétített vagonokon utaztunk, csak a vonatról leszállva láttam meg újra az országot – meséli szűkszavúan a frontkatonák itthoni fogadtatásával kapcsolatban.
Ezt követően néhány hold földön újra gazdálkodni kezdett. A termelőszövetkezeten kívül.
– Nem voltak akkoriban 800-1000 hektáros földek egy kézben. 10-12 holdunk ha volt. Kár panaszkodni most már. Ha nehezen is, kemény munkával, de megéltünk.
Két lova is volt akkoriban. Azokkal fuvarozva egészítette ki jövedelmét, legalábbis addig amíg engedték neki.
– Egyszer behívtak az ÁVO-hoz. Megkérdezték, hány lovam van. Mondtam, hogy kettő, mire ők: »és a másik öt?« Erre elmondtam nekik, hogy nekem van kettő, édesapámnak egy, a két testvéremnek kettő-kettő, meg még vagy féltucat emberét az utcában, de nem szerették a szemtelenkedőket – mondja hatvan év távlatából, ma már derűsen..
Nem sokkal később megint besorozták. Immáron a néphadseregbe. Tűzért képeztek belőle, harcolnia azonban nem kellett. Itthon maradt feleségének viszont igen.
– Győzködték, »lepje meg az urát«, lépjen be a téeszbe. Kérték szép szóval, majd erélyesen, de ő nem lépett be. Pár évvel később meg már egy tanácstag mondta nekem, hogy ha eddig nem tettem meg, most már ne is tegyem – meséli a jó pár éve már özvegy Bálint bácsi.
Imre Bálint évtizedek óta nyugdíjas, ennek ellenére ma is dolgozik. Van egy kis földje a város határában, illetve állatokat tart. Tehenet, baromfit, disznót, szárnyasokat, lovat.
– Régi paraszt családok kertjeiben is csak gyepet látni, de állatot is csak kevesen tartanak. Kutyát meg macskát. Nem kell nekik a jószág. Egyszer nekem is panaszkodtak, hogy hangosan kukorékol a kakas. Mondtam neki, ha megtanítja fütyülni, akkor nem fog. Az emberek eltávolodtak a mezőgazdaságtól. Nehezükre esik értékelni amit a természet ad – összegzi beszélgetésünk végén a jelennel kapcsolatos tapasztalatait.
