Belföld

Újabb százmilliók a győri kórháznak

Egy európai uniós projekt részeként a Petz Aladár Megyei Kórház három épületében valósulhat meg hosszú ideje aktuálissá vált beruházás.

Fejlesztés-fejlesztést követ Győrben és ez a város egészségügyi intézményeire is igaz, elég, ha csak a nemrégiben lezárult gigaprojektet vesszük számításba a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház kapcsán. A komplexum az Új Széchenyi Terv keretében most egy újabb beruházás sorozatot valósíthat meg, melyben Zala és Vas megye létesítményei is részt vesznek, konzorciumi partnerként összesen 10 intézmény az érintett. A kisalföldi megyeszékhelyen három részlegben, valamivel több mint 228 millió forintot osztanak szét.

A mostani program a rehabilitációs szolgáltatások fejlesztésére irányul, és bár ez jóval „csekélyebb” összeg, mint amit a korábbi projektünk felölelt, mégis nagyon örülünk, hiszen olyan átalakítások valósulhatnak meg a Petzben a jövőben, amelyek már régóta időszerűek voltak.

A konzorcium számára több mint 1,8 milliárd forint áll rendelkezésre, ezt igyekeztünk arányosan elosztani úgy, hogy a nagy létesítmények lemondtak a kisebb kórházak javára” – hangsúlyozta a hétfői sajtótájékoztatón dr. Tamás László János, a győri kórház főigazgató-főorvosa.

A legkomolyabb beruházás a téti Pszichiátria Részleg felújítása, átalakítása és projektarányos akadálymentesítése, 113 millió forintot meghaladó értékben.

1951-ben épült a téti épület, és akkoriban nem is egészségügyi intézményként funkcionált, hanem Járási Tanács Központként. 1965-ben kezdődött a pszichiátriai tevékenység, de azóta sajnos az épület állaga is leromlott, valamint az eszközök is amortizálódtak. A projekt részeként most megvalósul az akadálymentesítés, a gépészeti- és fűtéskorszerűsítés, de többek között a vizesblokk és a villamoshálózat felújítása is. A kiköltöztetett betegeket reményeink szerint novembertől fogadhatjuk az intézményben” – hangsúlyozta dr. Feller Gábor osztályvezető főorvos.

A Híd utcai telephelyen több mint 42 millió forint értékben eszközfejlesztés történik a következő hónapokban. „Egy komplett géppark csere valósul meg, ez részben takarja a balneoterápiás részleg gyarapodását, felújítják többek között a medencét valamint az elektromos kezeléseket szolgáló berendezéseket is, de kapunk új gépeket is, melyek idáig is nagyon hiányoztak az eszközparkból. Ilyen a speciális ultrahang terápiás készülék és a lézerkezeléseknél funkcionáló berendezés” – ezt már dr. Szanyó Ferenc, reumatológiai osztályvezető tette hozzá.

A sajtótájékoztatón kiderült, hogy a kórház „E” épületének földszintjén a gyermekpszichiátriai gondozó és járóbeteg rahabilitációs egység kap helyet, de az ellátást segítő eszközök beszerzésére is sor kerül, a kettő együttesen több mint 35 millió forintos ráfordítást jelent.

A projekt megvalósításának határideje 2014. februárja, addigra remélhetőleg a kivitelezési munkálatok teljesen befejeződnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik