Belföld

Nagyobb árhullám érkezik mint gondoltuk

24.hu
24.hu

2013. 06. 03. 06:10

Huszonegy embernek kellett elhagynia az otthonát Kisbajcson és Véneken.

Június 5. – Győr-Moson-Sopron megyében több mellékutat és hidat lezártak. Részletek itt!

———————–

21.20 – Szükség esetén ötezer ágy áll rendelkezésre Győrben, ha az árvízi helyzet miatt embereket kellene elhelyezni – mondta a megyei katasztrófavédelmi igazgató a Győrhöz legközelebb fekvő szigetközi településen rendezett kedd esti falugyűlésen.

Sallai Péter ezredes a főág visszaduzzasztásának leginkább kitett Mosoni-Duna menti Győrújfalu több száz lakója előtt – hangsúlyozottan magánemberként – úgy nyilatkozott: mindenkinek azt javasolja, hogy a férfiak vegyenek részt a védekezésben, a nők, a gyerekek, az idősek, a betegek pedig a települést elhagyva várják ki az ár elvonulását. Annak ellenére buzdította erre a helyieket, hogy szakemberek számításai szerint alacsonyabb lesz a vízállás a gát koronaszintjénél.

“Azt kérem, hogy ne kimenekítésről legyen szó, hanem ha szükséges, egy tervszerű kitelepítésről” – hangsúlyozta, hozzátéve, ezzel a forgatókönyvvel jelenleg nem számolnak.

Mint kifejtette: a szombatra várt tetőzés előtt egy nappal tartaná célszerűnek, ha a védekezésben részt nem vevők elhagynák a települést.

Nagy Imre Attila (független) polgármester arról beszélt: a korábban több kilométeren elbontottnál nyolcvan centiméterrel magasabban van a pár nap alatt épített gát koronája, az építők várhatóan szerdán érik el a munkával a szomszédos Győrzámoly védműveit.

Hozzátette: a megyeszékhely felé még egy negyed kilométeres szakaszt kell megépítenie a kivitelezőnek. “A falu esetében a töltés magassága elegendő, de akkor sem esünk kétségbe, ha erre még egy-két sor homokzsákot rá kell pakolni” – mondta, jelezve: a szerdán induló védekezéshez váltásonként 50-70 helyire van szükség a bő másfél ezres faluban.

17.44 – A néhány nappal korábban jelzettnél 40-50 centiméterrel magasabban tetőzhet a Mosoni-Duna – tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron megyei kormánymegbízott kedden.

Széles Sándor közlése szerint a megáradó Duna visszaduzzasztó hatása csütörtöktől érvényesülhet itt és a térség többi mellékfolyóján, így a Marcalon és a Rábán.

A Duna tetőzését szombatra várják a szakemberek a térségben, és egyelőre nem tudni, mikor és milyen tempóban indul meg majd az apadás. Hozzátette: az elmúlt napok németországi, ausztriai tapasztalatai alapján naponta akár egy métert is zuhanhat a vízszint.

A védekezési munkákról szólva Széles Sándor elmondta: jelenleg is erősítések, magasítják a gátakat az Öreg-Duna magyarországi és a Mosoni-Duna mindkét oldalán.

Szavai szerint a legnehezebb helyzet a Mecsér-Dunaszentpál-Győrújfalu vonalon alakult ki, de “ha a itt a védekezés sikeres, eredményes lesz, akkor nem lesz szükség a lakosságot érintő határozatra”. Hozzátette: jelenleg is több mint negyven nagyteherautóval hordják a homokot ezekhez a töltésszakaszokhoz, így minden esély megvan arra, hogy a szükséges munkákat el tudják végezni.

A kormánymegbízott arra is kitért: mostanra Hódmezővásárhelyről, Szegedről, Szolnokról és Veszprémből vezényeltek át katonai egységeket az árvíz elleni védekezésre Győr-Moson-Sopronba. Az első, 650 fős egység este hat órakor kezdi meg a munkát a gátakon, a másik, ugyanekkora egység pedig 12 órával később váltja le őket.

Széles Sándor megemlítette, hogy a mentésben a két itteni mellett két átvezényelt lánctalpas kétéltű jármű is részt vesz.

15.54 – Felkészül az árvíz miatt esetleg szükségessé váló lezárásokra Győr-Moson-Sopron megyében a Magyar Közút Nonprofit Zrt. – közölte az MTI érdeklődésére kedden a társaság szóvivője.

Pécsi Norbert Sándor tájékoztatása szerint még nincs érvényben útlezárás, de a korábbi árvizek tapasztalatai alapján a Szigetközön áthaladó 1402-es számú összekötő úton szükség lehet a mecséri Mosoni-Duna híd lezárására és leterhelésére annak érdekében, hogy az árvíz ne tegyen kárt a hídban.

“Társaságunk a 14-es számú főút, a Vámosszabadi határátkelőhely, a mecséri Mosoni-Duna híd, valamint az 1-es számú főút Győr és Komárom közötti szakaszának esetleges lezárására vagy egyéb forgalomkorlátozások bevezetésére megkezdte a szükséges előkészületeket, a forgalomtechnikai tervek összeállítását, a szükséges jelzés rendszerhez a megfelelő táblák beszerzésének előkészítését” – jelezte a szóvivő.

15.21 – Győrújfalun, Győrzámolyon, Dunaszentpálon és Mecséren folynak intenzív védekezési munkálatok. Ezeken a településeken a katasztrófavédelem összekötő tisztjei segítik a munkát.

A szóvivő egy korábbi hír kapcsán közölte: a megyében nem rendeltek el kitelepítést, az otthonát elhagyó huszonegy ember kiköltöztetése a helyi polgármesterek kérése alapján történt.

Arra a kérdésre, hogy szükség esetén hány kitelepítettről tudnak gondoskodni a hatóságok, a szóvivő azt felelte: mindenkit el tudnak helyezni.

14.18 – Eddig huszonegy embert kellett kitelepíteni az otthonából Győr -Moson-Sopron megyében, Kisbajcson és Véneken a Duna áradása miatt, mindannyiukat rokonoknál, ismerősöknél helyezték el – közölte a katasztrófavédelem megyei igazgatósága kedden a honlapján.

A tájékoztatás szerint az árvízi védekezés munkálataiban a katasztrófavédelem, a közútkezelő és a vízügyi igazgatóság csaknem háromszáz munkatársa vesz részt.

A hétfőn felmért készletekben 104 ezernél is több homokzsák szerepel, ebből aznap mintegy tízezret szállítottak ki az egységekhez.

Lájkolja a Győr24-et a Facebookon, hogy első kézből értesüljön a legfrissebb információkról!

árvíz (árvíz)

13.06 – Győr-Moson-Sopron megyében Dunaszentpálon; Komárom-Esztergom megyében Komáromnál, Neszmélynél és Dunaalmásnál, míg Pest megyében Százhalombatta, Szentendre, Leányfalu és Sződliget végez hivatalosan is megelőző munkálatokat.

Az OKF a honlapján az önkéntesek koordinálását segítő telefonszámokat is közzétette. Az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) kedden az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a dunai árhullám tetőzése a Szigetközben pénteken várható, Budapesten előreláthatólag vasárnap tetőzik majd a folyó.

Kiemelték: a Duna vízgyűjtőjén leesett jelentős mennyiségű csapadék következtében kialakult árhullám rendkívüli intézkedéseket igényelt. A belügyminiszter összehívta mindazon szervezeteket, amelyek az árvíz biztonságos levezetésében hatékonyan tudnak közreműködni, a védekezési feladatok ellátása folyamatos és ütemszerű. A védekezést az Országos Vízügyi Főigazgatóság koordinálja.

“Az árhullám okozta helyzet kezelésére a belügyminiszter intézkedései nyomán adottak a személyi, tárgyi és technikai feltételek, azok összehangolása eredményes védekezést tesz lehetővé” – hangsúlyozták.

Kedd déltől Orbán Viktor miniszterelnök veszélyhelyzetet hirdetett ki a Duna áradása miatt az érintett térségekre.  A közleményben az áll: veszélyhelyzet idején az Országos Vízügyi Főigazgatóság folyamatosan figyeli a lokalizációs terveket, a kapott feladatokat pedig folyamatosan teljesíti. Az osztrák területen levonuló árhullám helyzetét a belügyminiszteren keresztül kétóránként jelentik a miniszterelnöknek – tették hozzá.

Az OMIT tájékoztatása szerint jelenleg már több mint 490 kilométer töltés mentén védekeznek a szakemberek.

11.48 – Mintegy kilencszáz katonát vetnek be keddtől az árvízi védekezés során – közölte az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság.

A közleményben utaltak arra, hogy a Belügyminisztérium a térségben az esztergomi, a Komárom-Almásfüzítő, a Vének-Dunaremete, a Dunaremete-Rajka, a Vének-Dunaszentpál és a Mosoni-Duna–Rábca árvízvédelmi szakaszon léptetett életbe rendkívüli készültséget.

10.45 – Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megye egészét, valamint Pest megye és a főváros egyes területeit érinti a miniszterelnök által kedd déltől kihirdetett veszélyhelyzet.

Pest megye váci, szobi és szentendrei járására, valamint Budapestnek a Duna-part menti kerületeire érvényes a veszélyhelyzet.

Az alaptörvény szerint “a kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás vagy ipari szerencsétlenség esetén (…) veszélyhelyzetet hirdet ki és sarkalatos törvényben meghatározott rendkívüli intézkedéseket vezethet be”.

A kormány veszélyhelyzetet kihirdető rendelete alapesetben 15 napig hatályos.

9.50Veszélyhelyzetet rendelt el Orbán: Kedd déltől veszélyhelyzetet rendelt el Orbán Viktor miniszterelnök a Duna áradása miatt.

A kormányfő azt kérte a folyó mentén élőktől, szükség esetén készüljenek fel az esetleges evakuálásra, amely akár egész településeket is érinthet.

A miniszterelnök a kormányzati koordinációs bizottság ülése után elmondta: az árvízi védekezéshez szükséges költségvetési forrásokat megnyitották, és megkezdték a szakemberek átcsoportosítását az árvízveszélyes területekre. A kormányzat mozgósítani tud körülbelül 8 ezer katonát, ugyancsak 8 ezer katasztrófavédelmi dolgozót, 1400 vízügyi szakembert és 3600 rendőrt. Utóbbiakkal kapcsolatban Orbán Viktor azt kérte Pintér Sándor belügyminisztertől, hogy az ő mozgósításuk ne járjon a közbiztonság csökkenésével az ország más területein.

Az Ausztriától kapott adatok alapján történelmi magasságú vízállás várható a Dunán, és elhúzódó védekezésre kell berendezkedni. Óriási víztömeg érkezik, amely szerdán lép be az ország területére, ezért a legnehezebb időszak a hétvégén várható, a kormány energiájának legtöbbjét így a védekezésre kell összpontosítani – közölte Orbán Viktor a veszélyhelyzet-kezelési központban tartott sajtótájékoztatóján.

Hangsúlyozva ugyanakkor: “reális esély van arra, hogy megtartsuk a vizet a medrében”, ennek érdekében folynak a gátmagasítási munkálatok.

Orbán Viktor azt kérte az állampolgároktól, hogy működjenek együtt a hatóságokkal, mert “a víztömeg olyan óriási, hogy valóságos kockázatot jelent az emberéletre nézve”.

“Ha van együttműködés, mindenkit meg fogunk védeni” – mondta, majd azt is kérte az emberektől, hogy szükség esetén készüljenek fel az esetleges evakuálásra, amely akár egész településeket is érinthet, de a kabinet bízik abban, hogy erre nem kerül sor.

A kormányfő egyúttal állampolgári részvételre buzdított a védekezésben. A kormányzati koordinációs bizottság ülésén részt vett Tarlós István főpolgármester is, a miniszterelnök tájékoztatása szerint ugyanis a védekezés középpontja valószínűleg Budapest lesz.

8.13 – A Duna áradása miatt 15 tehervagonnyi kőzúzalékkal erősítik meg a vasúti pályát a Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonalon Almásfüzitő és Komárom között.

Késnek a vonatok, de nem adják vissza a pótjegyek árát! Információk a vasúti közlekedésről itt!

Június 4. – 7.55: Kedden négyszáz katona kezdi meg munkáját az árvízi mentésben – mondta Benkő Tibor vezérezredes kedden az M1 Ma reggel című műsorában.

A vezérőrnagy közölte, a Magyar Honvédségnél már hétfőn elrendelték a készenlétet. Elsőként az aktív katonai szolgálatban állókat vetik be, szerdától viszont az önkéntes védelmi és az önkéntes műveleti tartalékosokat is bevonják – tette hozzá.

A vezérkari főnök arra is kitért, hogy a Magyar Honvédségnél állandó készenléti szolgálat is van, amely például a katasztrófavédelmi feladatok ellátására kijelölt erőt jelenti. Ez – a szükséges eszközök mellett – mintegy 1500 embert jelent.

Megkezdték a technikai eszközök átcsoportosítását is az ország keleti részéből Győr és Tata térségébe – mondta Benkő Tibor. A honvédségnek számos olyan eszköze van, amely az árvízi mentésben nagy segítséget jelenthet, például olyan helikoptereik, amelyek kéttonnányi homokzsák szállítására is alkalmasak. Ha elrendelik a veszélyhelyzetet, akkor a honvédség hat helikoptert tud bevetni.

Hétfőn Giró-Szász András kormányszóvivő azt mondta: az elmúlt ötven évben nem volt olyan magas vízszint a Dunán, mint amilyenre a következő napokban számítani kell. Pintér Sándor belügyminiszter az Országos Vízügyi Főigazgatóság kezdeményezésére rendkívüli készültséget rendelt el Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében.

A Honvédelmi Minisztérium (HM) szintén hétfőn közleményben tudatta, hogy az árvízvédelmi feladatok ellátására a tárca közigazgatási államtitkára elrendelte a honvédelmi katasztrófavédelmi rendszer (HKR) részleges aktivizálását. A honvédség készen áll a várható feladatok végrehajtására – írták.

Hétfő este elrendelt készültségi fokozatok:

Az esztergomi árvízvédelmi szakasz esztergomi gátőrjárásán I. fokú árvízvédelmi készültség II. fokúra növelése, a Komárom-Almásfüzitői árvízvédelmi szakasz I. fokú árvízvédelmi készültség II. fokúra növelése, a Mosoni-Duna – Rábcamenti árvízvédelmi szakasz Kunszigeti és Abdai gátőrjárásain I. fokú árvízvédelmi készültség II. fokúra emelése, a Győr-Árpási árvízvédelmi szakasz Ikrényi és Rábapatonai gátőrjárásain I. fokú árvízvédelmi készültség II. fokra növelése, a Győr-Koroncó árvízvédelmi szakaszon I. fokú árvízvédelmi készültség II. fokúra növelése, a Koroncó-Mórichida árvízvédelmi szakasz Mérgesi gátőrjárásán I. fokú árvízvédelmi készültség II. fokúra emelése.

————————–

16.36 – Rendkívüli készültség: Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében van rendkívüli árvízvédelmi készültség – jelentette be Pintér Sándor belügyminiszter a hétfői kormányszóvivői tájékoztatón, Budapesten.

A tárcavezető hozzátette, a jelenlegi információk szerint az eddigi legnagyobb vízmagasság várható az árhullám levonulásakor. Hangsúlyozta: a technikai és a humán erőforrás is rendelkezésre áll a védekezésre, emellett négyóránként tájékoztatást adnak az embereknek, de ha lényeges vízszintemelkedés lesz, akkor akár óránkénti tájékoztatást is adhatnak.

A későbbiekben várhatóan hajózási tilalmat léptetnek életbe és a közlekedést is korlátozzák – vetítette előre a belügyminiszter.

Lezárják a Petőfi hidat: Egyelőre nem tudni pontosan, hogy mikor, de az már biztos, hogy a Petőfi hidat is le kell majd zárni Győrben. A hídfőnél ugyanis árvízvédelmi kaput alakítanak ki a szakemberek. A gyalogosforgalom részére a Petőfi híd melletti közműhídat megnyitják, annak tönkrement lépcsőfokait pedig kijavítják.

A forgalomtereléshez az útjelző táblákat még a napokban előkészítik, hogy a híd lezárását követően ne legyen fennakadás a forgalomban – tájékoztatta a Győr24-et Máthé-Tóth Péter, a győri útkezelő mérnöke.

15.25 – A Duna vízmagassága Komárom-Esztergom megyében péntekre megközelítheti az eddig mért legnagyobb értékeket, Komáromnál a 801 centimétert, Esztergomnál pedig a 771-et az Országos Vízjelző Szolgálat internetes oldalán található előrejelzések szerint.

A folyó vízszintje Komáromnál két nap alatt két és fél métert emelkedett, szombattól hétfőn 13 óráig 300-ról 550 centiméterre nőtt. Esztergomnál ugyanebben az időben a vízszint 350-ről 500 centiméterre emelkedett.

Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság tájékoztatása szerint az esztergomi védvonal esztergomi gátőrjárására első fokú készültséget rendeltek el, a táti gátőrjárásra viszont a legmagasabb, harmadfokú készültséget léptették életbe, mert Táton időközben megkezdték a Kenyérmezei- és az Únyi-patak visszatöltésezésének munkálatait annak érdekében, hogy a Duna ne duzzaszthassa vissza a két patakot.

Szenes Lajos, Tát polgármestere elmondta, hogy a vízügy szakemberei az ideiglenesen elbontott töltéseket visszaállították, a község megkezdi az árvízre való felkészülést.

A Komárom-Esztergom Megyei Védelmi Bizottság kérésére száz-száz katona váltásokban folyamatosan erősíti és magasítja a gátakat Komárom és Szőny térségében.

12.38 – Legfrissebb hírek szerint a Duna hétfő éjfélkor rekordmagasságon, 12 métert is meghaladó vízszinttel tetőzik a németországi Passaunál, ezt követően lehet csak pontosabb előrejelzést adni a folyó magyarországi áradásáról – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfő délben honlapján.

A legutóbbi számítások szerint a Duna Budapestnél megközelíti, de nem éri majd az eddig mért legmagasabb, 860 centiméteres szintet. Az állami védvonalakon a vízügy, a folyó fővárosi szakaszán pedig a Fővárosi Csatornázási Művek megkezdte a védekezéshez szükséges előkészületeket, erőket és eszközöket csoportosítottak át a legkritikusabb pontokra.
Az OKF szakemberei a 2002-es árvízhez hasonló helyzet kialakulásával számolnak, akkor összesen ötmillió homokzsákot használtak fel a védekezés során.

A Duna áradása jelenleg Győr-Moson-Sopron megyét – ezen belül főként Mecsért és Dunaszentpált -, valamint a fővárost érinti leginkább, de már zajlanak az előkészületek Komárom-Esztergom, Pest, valamint Fejér, Tolna és Baranya megyében is.

12.26 – A közelgő árhullám miatt értékeik időbeni kimentésére hívta fel a Duna mellett lakók figyelmét hétfőn Dunakeszi polgármestere.

Dióssi Csaba (Fidesz) a vízügyi szolgálat előrejelzésére hivatkozva azt írta a város honlapján, hogy a folyó az elkövetkező napokban várhatóan elönti a település Rév dűlői szakaszát.

Egyebek mellett a Dunasor és a dunasori sétány, valamint a vizeskertek nevű terület alacsonyabban fekvő ingatlanjai kerülhetnek veszélybe, ezért az esetleges károk megelőzése, illetve enyhítése érdekében az érintett tulajdonosokat a szükséges értékmentésre figyelmezteti a polgármesteri hivatal.

Bővebb információ a hivatal közbiztonsági referensétől telefonon is kérhető – közölte a polgármester.

Korábban:

Győr-Moson-Sopron megyében a Rába és a Mosoni-Duna szakaszain is készütséget rendeltek el, erről bővebb információt itt olvashat. Több helyen már harmadfokú készültség lépett érvénybe.

Az árvízzel veszélyeztetett településeken kirendelt vízügyi műszaki felelősök koordinálják az előkészítő és védekezési munkákat. Több helyszínen ideiglenes homokzsák töltő telepet alakítottak ki.

Az osztrák és német árvízhelyzetről itt tájékozódhat!

A projektekkel érintett vízfolyásokon a kivitelezők részvételével folyik a védekezés, a VIZIG felügyelete mellett.

A védekezési tevékenységbe bekapcsolódik a szolnoki, nyíregyházi, miskolci és a pécsi vízügyi igazgatóság is.

A csütörtök óta a Duna vízgyűjtőinek időjárását meghatározó ciklon hatására ma reggelig még több alpesi vízgyűjtő területen hullott jelentős mennyiségű csapadék. Az előző 24 órában a bajorországi és felső-ausztriai vízgyűjtőkön sokfelé mértek 50-70 mm fölötti, egy-két helyen 100 mm-t elérő értékeket. Mára a vízgyűjtőkön a legtöbb helyen megszűnt a csapadéktevékenység.

árvíz (árvíz) (fotó: Takács Zs.)

Kedden átmenetileg anticiklonális, majd inkább a helyi hatások alakítják az időjárást. Az OMSZ tegnap reggeli előrejelzése szerint a következő hat napban egyik vízgyűjtőn sem várható területi átlagban jelentős csapadék. A középtávú előrejelzések június közepéig nem számolnak térségünket érintő, újabb nagy mennyiségű csapadékkal, de az egyelőre továbbra is alapvetően ciklonális helyzet miatt kisebb mennyiségekre szinte minden nap számítani lehet.

A Duna felső szakaszán és a mellékágakon folytatódott a vízállás emelkedése. Passaunál az Inn és a Duna is árad még, de az előrejelzések szerint a mai nap folyamán a déli órákban tetőzés várható. A tegnap este 6 órakor az árhullám szintje meghaladta a 2002. 08. havi 1050 cm vízállást. Kienstocknál, jelenleg 956 cm vízállás mellett 9250 m3/s vízhozamot vezet a folyó. Dévénynél is emelkedik a vízszint. A vízhozam a hajnali órákra 6500 m3/s-re nőtt, míg holnap reggelre 8000 m3/s feletti vízhozamra kell számítani. A nap folyamán az áradó dévényi vízhozamnak megfelelően az átadott vízmennyiség további növelésére kell számítani. A holnap reggelre a rajkai vízhozam eléri a 4000 m3/s-ot, a vízállás pedig a 400 cm-t.
Bősnél a tegnapi nap folyamán egészen ma hajnalig intenzív tározó előürítés volt tapasztalható.

A szomszédos országokban, Ausztriában, Csehországban már szükségállapotot vezettek be a hatalmas árhullám miatt. Erről szóló cikkünket itt olvashatja.

Emelik az árvízvédelmi készültségi fokozatokat hétfő reggel 6 órától a felső Duna-szakaszokon. Harmadfokú készültség lép érvénybe Vének és Dunaremete között, valamint a vének-dunaszentpáli szakasz bácsai gátőrjárásán – olvasható az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság honlapján.

A Győr-révfalui és a zámolyi gátőrjáráson harmadfokú készültséget rendelt el már vasárnap délután a központi védelemvezető. Az esztergomi gátőrjáráson elsőfokú lesz a készültség hétfő reggeltől, míg a tátinál harmadfokú készültség lép életbe. Elsőfokú készültség lesz érvényes a győr-koroncói árvízvédelmi szakaszon és több gátőrjáráson, egyebek között Ikrény és Rábapatona, Kunsziget és Abda térségében hétfő reggeltől.

Győrben érdekes jelenetet örökítettek meg, mely felkerült a világhálóra is. Egy motoros kisebb tétovázás után a hullámok közé hajtott.

Németországban is a víz az úr

Számos folyó kilépett a medréből Németország déli és keleti részén a hetek óta tartó esőzések következtében, Bajorország, Baden-Württemberg, Türingia és Szászország számos településén vasárnap katasztrófariadót rendeltek el.

Több térséget magasabb árhullám fenyeget, mint az évszázad árvizeként számon tartott 2002-es árvízkatasztrófa idején. A szövetségi kormány támogatást ígért a veszélyeztetett településeknek. Angela Merkel kancellár szóvivője közölte: szükség esetén  a Bundeswehr, a német hadsereg alakulatait is bevetik az árvízi védekezésben.

A legsúlyosabb helyzet a bajor-osztrák határon fekvő Passauban alakult ki, ahol három folyó, a Duna, az Inn és az Ilz találkozik. A Duna árhulláma várhatóan 11,2 méteren tetőzik vasárnap este, ami több mint a kétszerese a 4,5 méteres átlagos vízállásnak, és meghaladja a 2002-ben regisztrált 10,8 métert. A passaui óvárosba már vasárnap délután is csak csónakkal lehetett bejutni, a városrész lakóit evakuálták.

Bajorországban az Inn is árad. Az árhullám miatt Rosenheimben több negyedből kitelepítették a lakosságot. A folyók áradása miatt Szászország és Türingia tartományban is több településén katasztrófariadót kellet elrendelni.

A német meteorológiai szolgálat (DWD) előrejelzése szerint az árvízzel fenyegetett térségekben hétfőn lassanként megszűnik a csapadék, és az évszakhoz képest rendkívüli hideg, 10 Celsius fok körüli hőmérsékletű levegő a következő napokban fokozatosan felmelegedik.

Németországban májusban a sokévi átlag 178 százalékának megfelelő mennyiségű csapadék hullott. A rendkívül esős időjárás várhatóan még napokig tart. Az árvíz mellett a belvíz is komoly gondokat okoz, országszerte számos útszakaszt öntött el vagy mosott alá a víz az utóbbi napokban. A földek 50 éve nem szívtak magukba annyi nedvességet, mint az idén tavasszal, ami súlyos károkat okoz a mezőgazdaságnak. A gazdáknak sokhelyütt “már csak a humora száraz” – írta vasárnapi összeállításában a Bild című lap.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

LEAGUE CITY , TX - MAY 20: Residents attend a prayer vigil to remember the victims from the Santa Fe High School shooting at Walter Hall Park on May 20, 2018 in League City, Texas. Last Friday, 17-year-old student Dimitrios Pagourtzis entered the school with a shotgun and a pistol and opened fire, killing 10 people.   Scott Olson/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.