Az FN24 hétfőn megkérdezte az 1982-ben Oscar-díjjal jutalmazott Mephisto rendezőjét, hogy tetszett neki az Alföldi Róbert-féle színházi adaptáció. Szabó István ekkor azt is mondta munkatársunknak, hogy nem kérték Alföldiék, hogy véleményezze a darabot, még nézőként is csak véletlenül került vasárnap a Nemzeti Színházba. Mindenesetre kijelentette, hogy úgy érzi, a forgatókönyv nagy szerepet játszott ebben az adaptációban is.
Ennek azonban ellentmond Alföldi Róbert állítása, amely szerint elkérték a film forgatókönyvét Szabó Istvántól, de ő nem járult hozzá, hogy azt felhasználják a darabhoz. Ezt szombaton mondta a rendező az Európa Kiadó könyvbemutatóján.
Fotó: Neményi Márton
Alföldi egyébként azt mondta, hogy a Klaus Mann-regény alapján készült film alapvetően segítséget jelentett nekik, mivel azt mindenki ismeri, benne van az emberek tudatában, így nem kellett a nulláról indulniuk, hogy elmondhassák a történetet. Mivel Szabó nem járult hozzá, hogy a film forgatókönyvét felhasználják a darabhoz, e nélkül kellett dolgozniuk, amiért Alföldi mellesleg utólag hálás a filmrendezőnek.
Bár Szabó, Alföldi szavaival „nem tartotta méltónak” a Nemzeti Színházat ahhoz, hogy a forgatókönyvét felhasználják az ott készülő darabhoz, így mégiscsak az elejéről kellett kezdeni, mindent pontosan végig kellett gondolni, és ez jót tett a darabnak.
Azt Alföldi elismerte, hogy ennek ellenére tettek egy gesztust a Szabó-film felé: az első felvonásban a Hendrik Höfgent játszó Stohl András maszkja hasonlít a filmbéli Mephisto-maszkra. Igaz, hozzátette, hogy ez egy ősi, színházi archetipikus maszk, és a darabban ez csupán egy kiindulópont, hiszen a második felvonásban Stohl maszkja már a Batman-filmek Jokerjének maszkjára hasonlít.
Alföldi az előadással kapcsolatban azt mondta: erős szándékuk volt, hogy semmiféle privát ügyeket ne vigyenek bele a történetbe. A librarius.hu beszámolója szerint a rendező emlékeztetett, másfél évvel ezelőtt kezdték el tervezni a darab megvalósítását, és akkor azt tartották érdekesnek a regényben, hogy ítélkezés nélkül mutatja be azt, hogy mi történik egy művésszel, ha – bármiféle rossz szándék nélkül – összekeveredik a politikával, a hatalommal.
A rendező bízik benne, hogy az előadás sem ítélkezik, csak megmutatja, hogy milyen apróságok vezethetnek odáig, hogy a művész a hatalom markában találja magát. Alföldi azt gondolja, hogy hazánkban kezd újra ismerőssé válni ez az érzés. Elítéli azt az egyértelműen jelen lévő hozzáállást, hogy nem a művek minősége, zsenialitása a fontos, hanem hogy milyen politikai irányokba mutatnak. Nagyon nagy bajnak tartja azt, hogy vannak a hatalom számára hasznos és kevésbé hasznos művek, hogy kurzusművészetek jönnek létre: ez megkérdőjelezi a demokráciát és a szabadságot.
Fotó: MTI/ Szigetváry Zsolt
Alföldi szerint ezt a tendenciát másfél évvel ezelőtt is lehetett érzékelni, amikor elkezdték megtervezni a darabot. Az előadás beszél ezekről a dolgokról, de nem teszi le sehova a voksát, hanem bemutat egy emberi történetet. A színház ősi lényegéhez híven az általa bemutatott történet okulásra szolgál. A rendező szerint nem dolga semmilyen előadásnak vagy művészembernek, hogy válaszokat adjon, hiszen akkor ugyanabba a csapdába esik, amiről az előadása szól.
A regényben is az emberi aspektus a leghangsúlyosabb, hiszen ami a főszereplővel, Hendrik Höfgennel megtörténik, az bármelyikünkkel megtörténhet, mert elég csak keveset engednünk abból, amit gondolunk a világról, és máris bajba keveredhetünk.
