Belföld

Ezek voltak a töriérettségi feladatai

A kettest az idén sem nehéz megszerezni, de a vizsgázóknak jóval több tárgyi tudásra van szükségük, mint az elmúlt években.

Határon túli magyarok, alkotmányosság, a demokrácia gyakorlásának formái, az Európai Unió működése, a nyilas mozgalom – ilyen témakörök szerepelnek a középszintű töriérettségi első, rövid feladatokból álló részében az eduline információi szerint.

A vizsgázók a dualizmus koráról és a mohácsi vészről is kaptak kérdést – ez utóbbi aligha lepte meg a diákokat, a középszintű érettségin ugyanis a magyar történelem “sarokpontjai” minden évben előkerülnek, a mohácsi vész mellett ilyen például Szent István uralkodása, az Aranybulla kora vagy az ország három részre szakadása.

A középkori gazdaság, az ENSZ működése, honfoglalás, a magyarországi reformáció, Széchenyi programja -ezekkel már a  középszintű töriérettségi második, esszéfeladatokból álló részében találkoztak a diákok. A diákok a “romák hátrányos helyzetének összetevőiről” is írhatnak fogalmazást, ehhez egy korfát, a romák iskolai végzettségéről egy táblázatot,a magukat cigány nemzetiségűnek vallók arányáról pedig egy térképet kaptak.

Az eduline-nak nyilatkozó szaktanár szerint mindegyik feladathoz van elegendő kapaszkodó – a diákoknak források alapján kell esszét írniuk -, viszont alaposan át kell olvasniuk a feladatok szövegét, térben és időben el kell helyezniük az eseményeket, és szigorúan a megadott témáról kell írniuk.

Az írásbeli érettségi második részének nyolc esszéfeladata közül hármat kell kiválasztani és megoldani: egy témának az egyetemes történelemhez kell kapcsolódnia, kettőnek pedig a magyar történelem megadott korszakaihoz. Utóbbi két téma közül az egyikről rövidebb, a másikról pedig hosszabb fogalmazást kell írni. A középszintű vizsgán mindkét feladatrésznél lehet használni történelmi atlaszt, míg emelt szinten csak az esszékérdéseknél – írja az Eduline.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik