Belföld

Sok a rejtély Orbán Ráhel szakdolgozata körül

Azt állította, a pályázati jelentkezéshez nem volt köze, de akkor ki járult hozzá az egészhez?

Orbán Ráhel, a miniszterelnök lánya írt egy szakdolgozatot, ami díjnyertes lett az állami Magyar Turizmus Zrt. pályázatán. Mint kiderült, a díjat maga a konzulens adta át, hiszen az illető hölgy, Nemes Andrea nemcsak Orbán lányának tanára, hanem Orbán beosztottja is egyben, egészen pontosan, a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetője. Nemes Andrea egyébként tagadta, hogy részt vett volna a Magyar Turizmus Zrt. szakdolgozat-pályázatára érkezett munkák elbírálásában.

Orbán Ráhel közleményben tudatta, neki ehhez az egészhez semmi köze, a pályázatra az egyetem küldte be a dolgozatát, ezért ő ebbe a helyzetbe úgy került, mint Pilátus a credóba. Magyarul: tőle függetlenül történt az egész.

Az Átlátszó Oktatás nevű blog szerint viszont teljesen mégsem lehetett független Ráhel az egésztől, hiszen hozzá kellett járulnia egyrészt, hogy a Magyar Turizmus Zrt. felhasználja a szakdolgozatát, másrészt a pályázati adatlap rá vonatkozó részét is ki kellett töltenie valakinek.

A felhívásban ez áll: “A pályázatok benyújtásával a pályázatot benyújtó intézmény garantálja, hogy a benyújtott szakdolgozat Szerzője hozzájárul ahhoz, hogy szakdolgozatát a Magyar Turizmus Zrt. változatlan tartalommal, korlátlanul felhasználja, továbbá hogy a szakdolgozatba harmadik fél részére betekintést engedjen”. A pályázati adatlapon pedig szerepelnie kellett a pályázó telefonszámnak, e-mail címnek is, bár ezt az egyetem meglehetősen egyszerűen beszerezhette.

Közben egyébként Gyurcsány Ferenc is megszólalt, aki védelmébe vette a miniszterelnök lányát. “Ne bántsuk a miniszterelnök lányát. Ő nem politikai szereplő. Lehet, hogy valakik segíteni, kivételezni akartak a gyerekkel és az is lehet, hogy mindez Orbán utálatos rendszerének következménye, de ez nem a gyerek bűne. Orbánt lehet és kell kritizálni, ahogy azokat is, akik ezt a szerencsétlen történetet előállították, de Ráhelt hagyjuk békén” – írta Facebook- posztjában a Demokratikus Koalíció elnöke.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik