Belföld

Már Torgyán is kétharmadot akar

torgyán józsef (torgyán józsef, )
torgyán józsef (torgyán józsef, )

Az első Orbán-kormány egykori kisgazda minisztere már nem haragszik. Mégis visszatér a politikába, amit korábban „mocsoknak" nevezett.

Torgyán József úgy véli: az előző koalícióban őt és az FKgP-t súlyos sérelmek érték, most mégis félretenné azokat, támogatná „a jelenlegi nemzeti kormányt”, hogy annak megmaradjon a kétharmados többsége. Ha ez nem lesz meg, akkor a kormány a jelenlegi körülmények közt önmagát is megbénítja azokkal a rendelkezésekkel, amelyeket a kétharmad birtokában hozott – magyarázta a Veszprém megyei veol.hu-nak a kisgazda politikus.

Torgyán József úgy gondolja, a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt nélkül a magyar jövő elképzelhetetlen. Ők már akkor a nemzeti érzések és a keresztény gondolatok zászlóvivői voltak, amikor sokan, „akik ma erről beszélnek, még egész mást mondtak”. Fel kell támasztani a Kisgazdapártot, de csak később. Most ugyanis „olyan veszély fenyeget az „őszödi igazmondó” és Bajnai Gordonék részéről, hogy a jobboldalt, a nemzeti oldalt most nem szabad megosztani”.

Fotó: MTI / Balázs Attila

Torgyán tudatosan a következő parlamenti választás utánra tervezi az FKgP újjáalakítását. Ő – „mint a Független Kisgazdapárt utolsó, legitim elnöke” – 2014. augusztus 20-ra össze fogja hívni a Független Kisgazdapárt országos gyűlését, hogy a pártot feltámaszthassák. Ehhez kérni fogja a Magyar Vidék Országos 56-os Szövetség és az 56-os Nemzetőrség segítségét is, „mivel ez a család egyben kisgazdacsalád is…”

Torgyán József tavaly szeptemberben még igen paprikás hangulatban reagált arra, hogy Kósa Lajos „lepaprikajancsizta”. A kisgazdák korábbi elnöke méltatlannak nevezte, hogy ilyen szintre süllyedt a Fidesz ügyvezető alelnöke, aki ellen jogi lépéseket is fontolgatott. Torgyán József akkor az ATV-ben azt mondta: a bűnök többsége a baloldalt terheli, de a második Orbán-kormány ámokfutása is elképesztő, tőle pedig az emberek folyton azt kérik, térjen vissza a politikába.

Akkor azt mondta: „nem kívánkozik vissza ebbe a mocsokba”, ahol egy szűk, dilettáns közeg ragadta magához a hatalmat, egy olyan futballcsapat, amely nem enged beleszólást az ügyekbe. A korábbi kisgazda politikus szerint Orbán Viktor egészen megváltozott első miniszterelnöksége óta. Száz emberből kilencvenkilencre rossz hatással van a hatalom, Torgyán szerint Orbán is a rossz példák közé sorolható.

Torgyán József tavaly ősszel úgy látta, 2014-ben nem lesz kormányváltás, mert a baloldal is olyan dilettáns, mint a kormány. Az ország többsége nemzeti, kisgazda érzelmű. Ha létrehoznának egy ilyen erőt, akkor az lesöpörné a Fideszt – fogalmazott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik