Belföld

Orbán: erősíteni kell a rendőrséget Pécsen

Erősebb rendőrséget és a helyi tömegközlekedés fejlesztésének támogatását ígérte Pécsnek Orbán Viktor miniszterelnök az Új Dunántúli Naplónak adott és a lap szombati számában megjelent interjúban.

A kormányfő a Pécsen az elmúlt hetekben, hónapokban történt súlyos bűncselekményekkel kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva beszámolt arról, hogy kérte a belügyminisztert a rendőrség további megerősítését célzó fejlesztési program készítésre. A részleteket két hónapon belül megtárgyalják, és tájékoztatják a közvéleményt.

“Pécsen 161-gyel több rendőr van, mint a kormányváltás előtt, de úgy látszik, ez nem elég. Nem hagyjuk magára a várost, rendnek kell lennie, ez a kormányzat becsületbeli kötelessége. Azt nem tudom megígérni, hogy soha többet nem fognak elkövetni súlyos bűncselekményeket, de azt igen, hogy folyamatosan egyre nagyobb erővel lépünk fel ezek megakadályozásáért” – mondta Orbán Viktor.

A miniszterelnök megerősítette, hogy 2014 végéig befejeződik Pécs elkerülő útjának építése, és szólt arról, hogy össze lehetne hangolni Pécs buszbeszerzési terveit az újrainduló magyar buszgyártással. Úgy vélte, érdemes megvizsgálni, miként lehetne úgy megoldani a rossz, elavult pécsi buszok cseréjét, hogy az a magyar járműgyártásnak is jó legyen.

Jelezte, csütörtöki pécsi látogatásán arra kérte Páva Zsolt pécsi fideszes polgármestert, készítsen az önkormányzat terveket a helyi kötöttpályás közlekedés megvalósítására.

“Pécset a jóisten is erre teremtette, de nincs olyan városi terv, amelybe a kormány betársulhatna. Európai példák mutatják: egy olyan város, mint Pécs, tud közlekedtetni 10-15 kilométerig kifutó villamosokat. Ez sokba kerül, de szívesen hozzájárulnánk egy ilyen nagy lélegzetű fejlesztéshez” – fogalmazott.

Orbán Viktor kitért rá, hogy a kormány elkötelezett a hazai bányaipar életben tartása iránt modern körülmények között, Pécs és Baranya pedig ezen a téren nagy hagyományokkal rendelkezik. “A bányanyitás még messze van, azt keressük, hogyan tudnánk életet lehelni az iparágba. Mivel most uránbányászatról van szó, csak százszázalékosan biztonságos technológia jöhet szóba” – mondta. Hozzáfűzte: kérte Páva Zsoltot, ebben az ügyben folyamatos munkakapcsolat legyen a város és a kormány között.

A kormányfő Pécs adósságának rendezéséről szólva megjegyezte, hogy az csak jövőre érezteti hatását. Mivel 2009-ben, amikor Páva Zsolt “átvette a várost”, Pécs a csőd szélén tántorgott, pénzügyi jelentés készítését kérte a polgármestertől ez év másik felére. “Becsületbeli ügynek tartom, hogy a város a mi kormányzásunk alatt rendben legyen, azt tudjuk mondani az embereknek, hogy a település a csődből a biztos jövő felé tart” – hangoztatta.

Orbán Viktor azt mondta: segítséget ajánlott a több mint két évtizede üresen álló “magasházzal” kapcsolatban is.

A miniszterelnök a baranyai napilapnak elmondta azt is, hogy még ebben a ciklusban megépül a komáromi Duna-híd, a mohácsi híd megvalósítására csak ezután kerülhet sor.

“Dátumot nem tudok mondani. (…) Ma túlságosan lassan mennek a dolgok. Gyorsítani kell, rövidebb határidőkkel kell zajlania a beruházások előkészítésének” – fogalmazott a kormányfő.

Orbán Viktor úgy látja: Magyarország ma még olyan, mint egy akadálypálya az engedélyek beszerzése, beruházások előkészítése, a közbeszerzések tekintetében, ezért ezen is változtatni kell.

A kormányfő azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz a közelmúltban két baranyai településen, Harkányban és Vajszlón is elvesztette az időközi polgármester-választást, azt mondta: a magyar politikának megvan az a sajátossága, hogy a településeken a függetlenek gyakran kapnak nagyobb támogatást, mint a pártok.

“Az, hogy egy független jelölt előttünk végez, számunkra nem politikai kérdés. Ha párt vert volna meg bennünket, azzal törődnünk kellene, de mindegyik mögöttünk végzett” – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik