Belföld

Mégis tüntettek a Nemzeti Érzelmű Motorosok

Tüntető motorosok (motorosok, )
Tüntető motorosok (motorosok, )

A Műjégpálya mellett körülbelül ötvenen gyűltek össze, majd csatlakoztak a devizahitelesek demonstrációjához.

Amint arról beszámoltunk, a Nemzeti Érzelmű Motorosok eredetileg “Adj gázt!” címmel szervezett, majd betiltása után átkeresztelt demonstrációjának betiltásáról is intézkedett Orbán Viktor. A miniszterelnök utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy akadályozza meg a felvonulást. Szombat délelőtt Budapest rendőrfőkapitánya jogerős határozatával meg is tiltotta az eredeti tervek szerint vasárnap, a Műjégpályától induló menetet.

A motorosok mégis megjelentek a a helyszínen ma délelőtt. Helyszíni tudósítónk szerint nagyjából ötvenen gyűltek össze. Közben mintegy tucatnyi rendőrmikrobusz állt készenlétben az Olof Palme sétányon. Jeszenszky Sándor, a motorosok egyesületének elnöke sajtótájékoztatót tartott. Azt mondta, a miniszterelnök visszaélt a hatalmával, amikor vonulásukat betiltotta, hiszen konvojuk nem érintette volna a holokausztra emlékezők rendezvényét. Hangsúlyozta viszont, hogy most nem ellendemonstrációt tartanak, hanem a devizahitelesek védelme érdekében vonultak az utcára, és bejelentette, hogy csatlakoznak a devizahitelesek Hősök terén tartott tüntetéséhez.


A képre kattintva galéria nyílik!
Fotó: Neményi Márton

A hvg.hu szerint Jeszenkszy bejelentette azt is, hogy május 4-én csatlakoznak az ifjabb Hedgedűs Lóránt által szervezett tüntetéshez, amely szerintük nem anitszemita, hanem anticionista. “Önmagában az provokáció, hogy Budapesten tartják a Zsidó világkongresszus ülését” – mondta Jeszenszky Sándor.

Tudósítónk szerint végül a maréknyi motoros csapat át is vonult a Hősök terére, ahol mintegy kétezer ember gyűlt össze. Az itteni tüntetést Kásler Árpád, a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetének (BAÉSZ) elnöke szervezte. A demonstrálók azt akarják elérni, hogy, hogy a jogtalan banki követeléseket eltöröljék. A tömegben feltűnt néhány árpádsávos zászló is, de rendzavarás nem történt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik