Szeretkezés, szexualitás, pornó

Vasárnapi irodalommal szolgáljuk olvasóink kulturális épülését. Nemrégiben jelent meg Csányi Vilmos Ironikus etológia című kötete. Íme, az utolsó fejezet! Matiné felnőtteknek.

Korábban a témában:

Nyilvánvaló, hogy egy az emberi természetről szóló könyvet, még ha időnként ironikus is, nem lehet befejezni anélkül, hogy ne beszélnénk, lehetőleg hosszan és részletesen fajunk legkedvesebb időtöltéséről, a szexről. Bízom benne, hogy ez a téma minden fajtársamat érdekli. Azért hagytam utoljára, mert noha az ember a legszexuálisabb fajok közé tartozik, nem szereti, ha erre felhívják a figyelmét, és gondosan ügyel rá, hogy gyermekei lehetőleg meg se tudják, miről is van szó, és mivel foglalják el magukat leggyakrabban felnőttkorukban.

Ez a foglalatosság ugyan számos pszichoszomatikus problémát okoz majd nekik, ha egyszer ivarérettek lesznek, de ez már az ő bajuk. Az utolsó fejezet elolvasásáig a gyerekek valószínűleg el se jutnak, mert nem szeretnek olvasni, inkább pornót néznek, de erről majd később, ezzel is óvni szeretném ártatlan lelküket. Őket persze alkalmasint éppen a tilalmak miatt nagyon is érdekli ez a viselkedésfajta, a tévétársaságok gondoskodnak is kíváncsiságuk kielégítéséről. A számtalan csatorna számtalan giccses filmjének döntő többségében időnként felvillan egy-egy meztelen boka vagy térd, ami bonyolult asszociációs láncolatok alapján szeretkezésre utalhat, de az éretlen gyermekek nem találnák meg az érdeklődésüknek megfelelő műsorokat, ha a gondos hatóság nem kötelezné a tévétársaságokat, hogy kis sárga karikákba foglalt számokkal jelezzék az adás undorító erkölcstelenségét.

szex (szex, )
Egy-egy csinosabb gyakornokocskát maguk alá húznak (Mike Nichols: Diploma előtt, 1967.)

Ha kicsi a szám, mondjuk 12, a gyerekek be sem kapcsolják a készüléket, mert sokkal izgalmasabbak a szomszéd házak kivilágított ablakaiban látható jelenetek. A szám 16-os jelzésénél már akad szórakoztató, a 18-asnál pedig előfordulhat, hogy a képernyőről nemcsak azt tudjuk meg, hogyan csinálják a kisbabát, de azt is, hogy ki hozza. Néha a gólya.

Szóval a szex terén a Homo sapiens erős versenyben áll az oroszlánokkal (Panthera leo), akik sokszor háromezernél is többször szeretkeznek nőstényeikkel, míg végre tényleg megszületik egy kisoroszlán, amiért az egész cécót csinálják, legalábbis régente így gondolták. Az embernél ez a szám gondos megfigyelések alapján mindössze kétezerre tehető, de ez is jóval több, mint az egyetlen vagy egynéhány alkalom, amennyivel az állatok java része büszkélkedhet. Teljesen nyilvánvaló, hogy amikor hasonló fajok között egyes tulajdonságok terén ilyen kirívó mértékű, sőt nagyságrendekkel eltérő különbség mutatkozik, annak komoly jelentősége van.

A tudomány köteles gondosan utánajárni az ilyesminek. Itt kénytelen vagyok felhívni a figyelmet a modern tudományok fejlettségére, amelynek az ilyen pontos adatokat köszönhetjük. No meg arra is, hogy a tudományos hivatás milyen fura kihívásokkal terheli időnként szerény művelőit. Képzelje el a kedves olvasó, mit érezne, ha azzal a feladattal bíznák meg, szerezzen pontos adatokat arról, hogy szomszédjai, Kovácsék meg Szabóék (mert egy megfigyelés nem megfigyelés), milyen gyakran szeretkeznek és hány szeretkezést követően jön világra egy-egy gyermekük.

A tudományos ismeretszerzés alapvető módja a megfigyelés, tehát a kedves olvasó füzetet, ceruzát, távcsövet ragadna, és figyelni (laikus, nem tudományos kifejezéssel: kukkolni) kezdené a kísérleti személyeket. Felmerülnének a metodikai problémák. A hét melyik napján? Melyik napszakban? Hol? Mivelhogy esetleg éppen a liftben. Hányszor? És hány gyerek? Lássuk be, nem egyszerű a feladat. Kovács szomszédék még fiatalok és mondhatni, úton-útfélen… Hiába, ilyen az emberi természet.

Ennyire szexi.

A viselkedéstudományok nagy elméi sokat töprengtek már, hogy miért ilyen, néha még akkor is ezen méláznak, amikor egy-egy csinosabb gyakornokocskát maguk alá húznak, persze kizárólag kísérleti vagy megfigyelési célból, pontosabb információk szerzése végett. Az uralkodó elméletet úgy szeméremszőr mentén már említettem. Általában a bonobókra mutogatnak, akik (állati rokonaink közül egyedül) az örömszerző szexet gyakorolják, és mindenki a csimpánzokat okolja, akiktől az evolúció rögös útján elváltunk, mi korábban, a bonobók későbben. A csimpánzok nem ismerik az örömszerző szexet, mint az állat, vetik magukat nőstényeikre, ha azoknak éppen gyereket lehet csinálni.

Ezt a 4-5 évente jelentkező, 2-3 hétig tartó rövid, fogadóképes állapotot feltűnően jelzik is a nőstények: kivörösödik a fenekük, mint egy piros napernyő, és olyankor a csapat férfitagjai egytől egyig izgalomba jönnek és sorba állnak, hogy mindnyájan részesedjenek a nőstény kegyeiből. Ebben az időszakban nem annyira agresszívek, mint egyébként mindig, kiderült ugyanis, hogy utódra annak a hímnek van esélye, amelyiknek a legnagyobb mennyiségű spermát sikerül a hívogató nősténybe juttatnia. A vetélkedés eme különös formáját spermakompetíciónak nevezik. Ezért nagyok a csimpánzok tökei, ezért igyekeznek úgy spermát termelni. Maga az aktus gyors, néhány másodperces csupán, öröm mindössze annyi, hogy megint sikerült, csak úgy csurgott a sárga lé.

Az emberre vonatkozó elmélet abból indul ki, hogy a csimpánzzal közös ősünk hímjeinek azért kellett szüntelenül résen lenniük, mert ha nincsenek folyvást a ritkán fogadó kész nőstények körül, hanem mondjuk vadászaton, egy nagy konferencián, kanmurin, vagy távoli kikötőkben, kiküldetésben időznek, akkor kimaradnak a sorból, és nem lesznek utódaik. Ez pediglen az evolúció könyörtelensége miatt nagy bajjal jár, kihal az ember, mármint a leszármazási vonala, ami nem fáj ugyan közvetlenül, de akit érint, annak valamiért kellemetlen. Isten, illetve alkalmazottja, az evolúció ezért az ember esetében lehetővé tette az időnkénti távolmaradást a nőstényektől, pontosabban a hölgyektől.

Szex (Szex)
A Legfelsőbb Bíróság hamarosan be is tiltotta (Michael Sarne: Myra Breckinridge, 1970.)

Ez az együttműködő közösségek kialakítása szempontjából nagyon fontos volt Istennek, mert a távolmaradás a munkamegosztást is létrehozhatta. Akkoriban a Teremtő még nagyon bízott a­ munka, a konstrukció, és a technológia kialakításában, amivel a racionális, alkotó, boldog társadalmak létrejöttét gondolta elősegíteni. A csúfos kudarcra Ő sem számított. A trükk az volt, hogy az ember nőstényei elrejtették termékenységük periódusait. Nincsen vöröslő fenék, a hölgyek legfeljebb integethetnek egy piros napernyővel, de azt még fel is kellett találni, ezért az emberhímek nem sokat veszítettek, ha kiküldetésbe mentek, mert a többiek a termékenyíthetőséget illető információ híján nem tudták kihasználni távollétüket.

Megtetéződött ez a mechanizmus a párkapcsolat átmeneti, de nagyon lényeges kiépülésével is. A fontos ügyekben eltávozó férfi kedvese már az ősidőkben megígérte, hogy soha senkivel, csak a párjával, amikor majd visszajön, de akkor aztán reggeltől estig. A férfiak némi fenntartással ugyan, de elhitték ezt, és belekezdtek a nagy férfivállakozásokba, vadászat, háború, aranyásás, kugli, ulti, derivatívok szerkesztése, vállalati teammunka. Mellékesen jegyzem meg, hogy a korai időkben a tanulási célokból velük tartó fiatal kamaszok formás feneke is bizonyos szerepet játszott az eltávozás megkönnyítésében, ennek is nagy irodalma van, és szerepe manapság sem veszett ki.

Csak kiegészítésképen, néhány szót a hűségről, amit az asszonyok fogadtak, és persze kölcsönösnek képzelték, noha ennek sok értelme nem volt, mivel a vadászcsapatokban többnyire csak urak tömörültek, ezért a kölcsönösséget sohasem vették komolyan; csacska női logika! Ami viszont a nők részéről tanúsított hűséget illeti, az általában találgatások tárgya, én csak egy adatot említek, hogy az olvasónak fogalma legyen a dimenziókról. A húszas években az amerikai középiskolákban bevezettek egy érdekes biológiai kísérletet, egy egyszerű genetikai tesztet – néhány kémcső és egy ártalmatlan vegyület kellett csak hozzá –, amelynek segítségével kimutathatóak, igazolhatóak a Mendel-törvények, a genetika legfontosabb összefüggései.

A teszt gyorsan elterjedt, és számtalan amerikai diák, a sok százezernek úgy nyolcvan százaléka bizonyosodhatott meg arról, hogy ő csakugyan a szülei gyermeke. Ez igazán a nagyobb rész, senki sem mondhatja, hogy ez a hűségfogadalom nem működik még ma is, az érintett szülők mégis felháborodtak, kevesellték a hűség százalékát, személyi jogaikba történő durva beavatkozásnak tekintették a kísérleti eljárást, és együttesen, jó ügyvédek segítségével perelni kezdték az iskolákat. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság hamarosan be is tiltotta a teszt használatát. Akik most kajánul mosolyognak, hogy női hűség, cöcöcö, azoknak persze nincsen teljesen igazuk. Legalább néhány ezreléke a gyerekeknek örökbefogadott árva volt, de nevelőszüleik ezt nem árulták el nekik, és az ő esetükben természetesen nem volt várható a Mendel-szabályok érvényesülése.

Archaikus társadalmakban viszont ez a párkapcsolat, ez a hűségdolog jól betöltötte funkcióját, a leszármazási sorok fennmaradását, hiszen mi is itt vagyunk, immár hétmilliárdan és mindenki leszármazott. Tessék anyut békén hagyni, a fogamzás a természet legszentebb titka. Az apaság meg legtöbbször csak a család eltartása meg a vagyon öröklődése szempontjából igazán fontos, és potenciális apát minden bokorban lehet találni, néha kettőt, hármat is.

A hűség, a feltételezett is, meg a nemzéshez szükséges kétezer szexuális aktus jelentősen összefüggenek. Ha szemmel nem látható, hogy az adott percben kinek lehetne gyereket csinálni, de van az embernek párja, aki hűségesnek vallja magát, ami az esetek nyolcvan százalékában igaz is lehet, legalábbis a húszas években az volt, akkor a legcélszerűbb megoldás a párral szeretkezni, amennyi belefér, hátha összejön. És minden kétezredik esetben működik is az aktus. Ez tehát az eredete az intenzív emberi szexualitásnak, amelyet a modernebb, tudományosabb időkben két részre osztunk, a hagyományos reproduktív szexre, ilyet minden állat tud, meg a stresszoldó élvezeti szexre, amit csak a bonobók, az oroszlánok meg mi gyakorlunk. Nem utolsó kompánia mellesleg. Az utóbbi nálunk kiegészül még az elmondottak szerinti párkapcsolatot erősítő funkcióval is.

A párkapcsolatok örve alatt kialakulhatott tehát a munkamegosztás, a kultúra, a hűség, a család, a közösség, hogy csak a legfontosabbakat említsem, és időnként még gyermekek is születnek belőle, eszerint nyilvánvaló, hogy a szex rendkívül fontos szerepet játszik az ember életében, és pusztán a tudományos precizitás osztja csak fel reproduktív, illetve élvezeti részre, biológiai hátterüket illetően ezek egyformán fontosak, és amíg az óvszereket fel nem találták, gyakorlatilag megkülönböztethetetlenek voltak.

Szex (szex)
Nyálcsorgató férfiak százmilliói az élvezeti szex hiánya miatt őrlődnek folyamatosan (Paul Verhoeven: Elemi Ösztön, 1992.)

Kiegészítésképpen meg kell még jegyeznem, hogy az élvezeti szex iránti vehemencia a két nemnél eltérő erejű, a férfiak az igyekvőbbek, és ennek is megvan a tudományos magyarázata, evolúciós, persze. Egy hölgy évente legfeljebb egy-két babát képes a világra hozni, hiába is iparkodna, több nem jön, számítsuk le most a hatos ikreket. Egy férfi, ha ügyesen beosztja a kétezret, mondjuk olyasformán, hogy képes teríteni az élvezetet, akkor akár több babája is születhet évente, persze, különböző mamáktól, de ez őt tulajdonképpen nem zavarja, kivált, ha a kismamáknak van rendes párjuk is. Az evolúció hasonló piszkos kis módszerei, például a természetes szelekció közreműködése miatt a férfiak a fejlődés során egyre jobban kezdtek érdeklődni az élvezeti szex iránt, ma már élnek-halnak érte. Kultúránk persze igyekszik elleplezni, hogy a modern társadalom korlátai következtében a nyálcsorgató férfiak százmilliói az élvezeti szex hiánya miatt őrlődnek folyamatosan.

Hölgyeim! Ez inkább együttérző sajnálatot, mint gúnyos ajakbiggyesztést érdemel.

Kultúránk nehezen birkózik a szexualitás problematikájával. A szex valaha régen, még a megvetett állati sorban, szabad volt és jó, és a csimpánzok még ma is így gondolják, nem beszélve a bonobókról, akik két és fél millió éve váltak el a csimpánzoktól, és az elválás után a legfontosabb dolguk az volt, hogy a meglehetősen unalmas reproduktív szexet kiegészítsék a stresszoldó, játékos, örömszerző funkcióval is, amelyet azután egész nap lehet gyakorolni, hogy el ne felejtsék. (Míg a csimpánzok igen ritkán jutnak a reproduktív szex gyönyöreihez, a rafinált bonobók az idejük java részét keféléssel töltik, és persze, fiúk, lányok, kölykök, mindenki mindenkivel, a válogatás udvariatlanságnak számít). Az ősemberek erről azonnal értesültek, és a finom, új szokást sürgősen átvették maguk is, de roppant bántotta volna a hiúságukat, ha kiderül, hogy majmoktól koppintották le, ezért gyorsan kitaláltak hozzá néhány kemény tilalmat, hogy a külső szemlélő pusztán kulturális konstrukciónak lássa a dolgot.

Fontosnak tűnt meghatározni, hogy ki kivel. Nem lehet csak úgy összevissza, mint a bonobók, elvégre nem vagyunk mi állatok! Például a felebarátod feleségével ne! Az tilos! Vagy ahogyan a kőtáblára vésték: „Felebarátod feleségét ne kívánjad!” A tilalom ésszerűsége persze nem látható be egyszerűen, hiszen finom ennivalót, baráti segítséget és még sok mást nyugodtan elfogadhatunk felebarátunk feleségétől, ez senkinek nem szúrja a szemét, ez mind megengedett. Játszani is szabad vele, de stresszt oldani szigorúan tilos.

Sok kényelmetlenséggel járt ez a tilalom. Amikor egy népesebb törzs letáborozott néhány hétre valami hosszabb-rövidebb vándorlás után, a férfiembernek köteles volt körbejárni a szomszédos sátrakat, és szépen bemutatkozni mindenütt: Kovács III. János vagyok, az ön felebarátja. Ez roppant fontos volt, mert ha valaki elmulasztotta, aligha töltötte békében az éjszakát, mivelhogy aki nem felebarát, annak a feleségével már miért ne szabadna? Az ilyen gondatlan ember kunyhója mögött sokszor sorban álltak az éjjeli látogatók.

További komplikációkat okozott az eredeti tilalom átgondolatlan szövegezése: a felebarátod feleségét ne kívánjad! Ez tulajdonképpen világos, de mi van akkor, ha nem én kívánom, hanem ő, a felebarátom felesége kíván engem?  Most gorombáskodjak vele? Az elutasítás nagyon modortalan viselkedés lenne.

Nem csekélyebb problémát jelentett a tilalom meglehetősen szexista megfogalmazása. Olyan tilalom ugyanis, hogy ne kívánjad a felebarátnőd férjét, de valami facér legényt se, nem született. Ez egyrészt teljesen indokolatlan előnyökhöz juttatta a feministákat, másrészt bonyolította a helyzetet, és már az ősidőkben is sok civakodást eredményezett. Nem beszélve arról, hogy az ember felebarátjának lehetnek csinos lányai, fiatal anyósa, unokahúga, akikre a tilalom szintén nem vonatkozott. Ezért is terjedt el az örömszerző szex olyan szélsebesen.

Mint minden nagy ötletnek, az élvezeti szexnek is megvoltak a hátulütői, és ne a női hátsókra méltóztassanak gondolni, sokkal prózaibb a dolog. Az evolúció elvégezte feladatát, mindenki élvezetileg kefélt, amennyit csak bírt, Isten látá, hogy ez jó, volt szaporulat is, kétezrenként, meg közösség, együttműködés, és klubok kizárólag férfiaknak. Az egész viselkedési együttes elvezetett a kultúrák kifejlődéséhez. Törzsek alakultak, beszélt nyelvek, népviselet, szavazati-jog, politika, államháztartás, a kisebbségek elnyomása. Sajnos azonban már a korai kultúrák működésénél kiderült, hogy ha a férfiaknak állandóan csak „azon” jár az eszük, és még az említett bájos kamaszokat se kímélik, akkor bizony elhanyagolják kultúraépítő tevékenységeiket. Hajnali kelés, késői lefekvés, tizenhat óra munka, éhbér, szakszervezetek, munka törvénykönyve.

Szex (szex)
Gondol rá, de nem mondja (Pier Paolo Pasolini: Az ezeregyéjszaka virágai, 1974.)

Az evolúció alvállalkozója, a kulturális evolúció azonnal belátta, hogy a Teremtő nagy ívű elképzeléseiből a racionális, szorgos munkán alapuló komplex társadalmakból így semmi sem lesz, még a katedrálisok se készülnek el időre. Ezért azután apró kulturális mütyüröket ékelt a kultúrák saját evolúciójába, amelyektől a szex jelentős korlátok közé szorult. Nem lehet bárkivel, bármikor, bárhol. Jól esne, de kultúrember ilyet nem tesz. Képzeljék csak el, hogy teszem azt, egy nemzetközi sajtótájékoztatón Merkel asszony fenekét simogatná valaki, csak úgy élvezeti célból. Ilyet nem lehet. Jelcin, elnök korábban, egyszer megpróbálta egy másik hölggyel, de óriási botrány kerekedett belőle. Gondolom, emlékeznek. A televíziós adások is közvetítették. Szegény Clinton az éj leple alatt az Oválisban próbálkozott valami hasonlóval, amit csak a rejtett kamerák vettek fel, de abból is világbotrány lett.

Létezik tehát élvezeti szex, sok kell belőle, hogy legyen elegendő gyerek, a gondos leendő apa éjjel-nappal igyekszik, a kultúra meg csóválja a fejét, hogy nem illik, ejnye-bejnye! Képtelen helyzet. Az emberi természet alapvető hajtóerői folyamatosan ösztökélik a férfiakat, hogy na most! Hátha éppen a kétezredikre sikerül, és aranyos baba lesz belőle, csakhogy a kulturális szabályok legfeljebb azt a kívánós pofát engedélyezik, amelyet oly gyakran megfigyelhetünk férfitársaink ábrázatán, például munka közben, ha csinosabb kolléganőik éppen arra járnak. Ez a kettősség jellemzi a kultúránkat. A művészi festményeken javarészt telt keblű hajadonok mutogatják alig leplezett bájaikat, de hogy nyugodtan és hosszasan szemlélhessük őket, kizárólag a színek, a színdinamika, valőr, a foltok, a vonalvezetés, a térkitöltés fogalmaiban értékelhetjük a képet.

Olyat például, hogy milyen jó lenne henteregni egyet Rubens teltkarcsú hölgyeivel, kultúrember sohasem ejt ki. Gondol rá, de nem mondja. Az emberi természet persze mindig talál megoldásokat. El kell fedni a női kebleket, mert oly ingerlőek, rendes asszony el is fedi, csak a ruha szabásával meg a megfelelő bizsuval emeli ki a kritikus domborulatot. Nem lehet csupaszon látni azt a keblet, de biztosak lehetünk benne, hogy ott van, és talán nem szilikonos, szerencsés esetben nem is lóg. Már a ruházatbéli alapkülönbségek is erről szólnak, ha mindkét nem tagjai egyforma ruhákban járnának, ezek a mocskos férfiak még egymásra is rámásznának az élvezeti szexért, ám a kultúra jóvoltából csak a hölgyek mély dekoltázsait vizslatják mohón. A többit tudják.

Modern időkben további problémákat okozott az egyre nagyobb zsúfoltság is. A tisztességes élvezeti szexhez, pláne a gyerekcsináláshoz, nem lehet csak úgy “durr bele” módon hozzálátni. Udvarlás, hosszas előkészítés szükségeltetik, közben meg ott szaladgál a sok jó nő, akikkel szintén lehetne, de nem szabad, legalábbis nem mindegyikkel, és akikkel mégis, azokkal se rögtön. Itt áll tehát a férfitársadalom duzzadó, kielégítetlen vágyaival, a kétezer meg a holdban. No, ezt a problémát enyhíti a pornó, ha megoldani nem is oldja meg. Magazin, videó, DVD, Internet (egyes vizsgálatok szerint az Interneten a kattintások nyolcvan százaléka pornóoldalakra esik, nagy tehát az igény), ha már csinálni nem csinálhatjuk, legalább nézzük. Az ínycsiklandozó ételek képi mását se lehet megenni, néha mégis csorog a nyálunk, ha nézegetjük. Így van ez a pornó képekkel is. Csorog itt minden. És legalább a gyerekeknek is van honnan ellesni azt, hogy mit, mivel és hogyan, mert nekünk bizony ezt tanulnunk kell, nem vagyunk állatok.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.