Belföld

Nyugdíjasok ezrei dolgozhatnak tovább

Összesen több mint háromezer nyugdíjas közalkalmazottat, illetve köztisztviselőt szeretnének mentesíteni a tárcák a kényszernyugdíjazás alól – tudta meg a Világgazdaság.

Összesen több mint háromezer nyugdíjas közalkalmazottat, illetve köztisztviselőt szeretnének mentesíteni a tárcák a kényszernyugdíjazás alól – tudta meg a Világgazdaság. Azt egyelőre senki sem tudja, mikor, mi alapján dönt a kormány a méltányossági kérelmekről. Matolcsy György még nemzetgazdasági miniszterként „nagyon konzervatív számítás” szerint is legalább 20 milliárd forintos megtakarítást vizionált attól, hogy ez év közepétől megtiltják a közszférában dolgozó nyugdíjasok foglalkoztatását.

Az év elejétől már nem vehető státuszba 62 éven felüli közalkalmazott, köztisztviselő, júliustól elvileg el kell bocsátani azt, aki nyugdíjat is felvesz. A rendelkezés alól egyetlen ágazat sem kapott teljes mentességet, egyedül az egészségügyieknek hagyott a kormány nagyobb kiskaput azzal, hogy akiről a munkáltató úgy ítéli meg, hogy munkája nélkülözhetetlen, az továbbfoglalkoztatási kérelmet nyújthat be. Arról azonban nem a munkáltató dönt saját hatáskörben, hanem a kormány „véleményének” birtokában.

Ahhoz, hogy ezt az egyes munkáltatók megszerezzék, a kérelmeket először be kellett terjeszteniük saját tárcáikhoz. A miniszterek, miután saját hatáskörben döntöttek az indítványokról, azokat a Miniszterelnökséget vezető államtitkárhoz továbbítják. A Belügyminisztérium 40, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium – háttérintézményei révén – 26, a Nemzetgazdasági Minisztérium 26 – ezen belül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 22 –, a Külügyminisztérium 36, a Vidékfejlesztési Minisztérium 182 nyugdíjas korú munkatárs továbbfoglalkoztatását kéri a kormánytól.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium még nem továbbította a kérelmeket, így egyelőre csak annyi biztos, hogy több mint 300 nyugdíjast szeretnének megtartani elsősorban a tárcához tartozó kormányhivatalok. A legtöbb, több mint két és fél ezer egyéni kérelmet az Emberi Erőforrások Minisztériuma továbbította. Az egészségügy területéről 1910, az oktatáséról 520, a kulturális szférából 36, a sportintézményektől 46 nyugdíjas továbbfoglalkoztatása iránt nyújtanak be indítványt. Emellett a tárca három saját dolgozóját is megtartaná.

A számok azt jelzik, hogy az érintett 6500 egészségügyi dolgozó kétharmada inkább a nyugdíjat választotta, és a 3700 már nyugdíjasként dolgozó pedagógusnak is csak a töredéke döntött úgy, hogy a katedrán folytatja. Ez szakértők szerint már a közeljövőben komoly létszámgondokat okozhat mindkét területen. Az tehát már tudható, hogy összesen több mint háromezer nyugdíjas közalkalmazottat, illetve köztisztviselőt szeretnének mentesíteni a tárcák a kényszernyugdíjazás alól.

A Világgazdaság arra nem kapott választ a Miniszterelnökségtől, hogy mikor és milyen szempontok alapján dönt a kormány az egyes minisztériumtól beérkezett kérelmekről. A kormányhatározat ugyan egyértelműen úgy fogalmaz, hogy „a Miniszterelnökséget vezető államtitkárnak a kérelmek kézhezvételét követő 8 napon belül kell azokat a továbbfoglalkoztatással kapcsolatos véleményének beszerzése érdekében a kormány elé terjesztenie”, a Miniszterelnökség mégis azt a tájékoztatást adta, hogy a tárcák hatásköre ezekről dönteni.

A kérelmek több mint felét orvosok adták be

A „nyugdíj vagy munka” szabály az elvándorlás és az utánpótláshiány miatt a mind jelentősebb munkaerőhiánnyal küzdő egészségügyben akár működésképtelenséghez is vezethet. Különösen most, amikor gyakorlatilag lezajlott az egészségügyi intézmények államosítása, és a dolgozók döntő hányada – az április elsejével a gazdasági társaságoknál dolgozó 16-18 ezer ember is – immár közalkalmazottnak számít. A jelenleg nyugdíj mellett foglalkoztatott 6000 egészségügyi dolgozó közül az EMMI tájékoztatása szerint 11 főigazgató, 908 orvos, 497 egészségügyi dolgozó, 92 egyéb diplomás, 328 gazdasági-műszaki dolgozó és 74 egyéb dolgozó kért mentességet a kényszernyugdíjazás alól. Az 1910 továbbfoglalkoztatási kérelem mellett az intézmények 818 álláshely megtartását is kérelmezték.

Politikai vezetőkre nem vonatkozik az új szabály

Korábban a Kormányszóvivői Iroda tudatta, hogy a politikai vezetőkre, vagyis a miniszterelnökre, a miniszterekre és az államtitkárokra – a közigazgatási államtitkárok kivételével – a kötelező nyugdíjazás nem vonatkozik, a kettős finanszírozás tilalma viszont igen, vagyis hogy csak a munkabérüket kapják meg, nyugdíjukat nem. A kormányzati honlapon elérhető életrajzok adatai szerint a tárcavezetők között két érintett lehet, az 1944-es születésű Martonyi János külügyminiszter és az 1948-as Pintér Sándor, a belügyi tárca vezetője. Az államtitkárok közül pedig mások mellett Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, Naszvadi György, a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkára és Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár lehet érintett.

Más a jogi helyzetük a közigazgatási és a helyettes államtitkároknak, akik szakmai vezetőként kormányzati szolgálati jogviszonyban állnak, vagyis rájuk vonatkozik a kötelező nyugdíjazás szabálya, amely alól természetesen ők is kaphatnak felmentést egyedi kormányengedéllyel – ismertette a Kormányszóvivői Iroda.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik